Filmvetítés, visszaemlékezés, beszélgetés a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban, október 2-án. Meghívott vendégek: Gaján Vilmos, Hangai László, Négyesi Gábor amatőr filmesek, valamint Müllner András médiakutató. Háziasszony: Gaján Éva könyvtáros
Az est során bemutatjuk a PMK helytörténeti gyűjteményében és másoknál eddig lappangó, mostanában digitalizált filmeket, az egykori Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár égisze alatt működő filmklubok – ma már kultúrtörténeti jelentőségű – felvételeit.
Helyszínek: elsősorban a Dunakanyar (Szentendre, Visegrád, Esztergom, Vác) és a Pilis alja (Pomáz, Pilisszentkereszt, Pilisszántó). Ám ennél szélesebb körben is működtek a korszak lelkes népművelői (Budakalász, Csobánka, Ráckeve, Százhalombatta, Monor, Gyál, Bag, Nagykőrös, Cegléd) és amatőr nép-rajzi filmesei (Ecser, Galgamácsa, Ócsa, sőt a Vas megyei Narda), a szakemberek: Hangai László és Raffay Anna vezetésével.
A beszélgetésre meghívjuk a még fellelhető résztvevőket, szemtanúkat és véletlen szereplőket (bárki magára ismerhet!), az amatőr művészeti mozgalommal foglalkozó társadalomkutatót – és mindenkit, aki érdeklődik Szentendre és Pest megye múltja iránt. Fiatalokat is szeretettel várunk. A belépés ingyenes.