Augusztus 29-én, kéthavi nyári szünet után újra indul az utcafórumok sora. A szünet utáni első alkalom szerdán 17:00 órai kezdettel, a Rózsakertben lesz.
2018-ban áprilistól októberig húsz alkalomból álló konzultációsorozattal folytatódnak az utcafórumok. A 2015-ben elkezdett Párbeszéd Szentendréért sorozat tavaly a Párbeszéd a városrészekért konzultációsorozattal folytatódott. Célja, hogy a város vezetői feltérképezzék a városrészek sajátos igényeit annak érdekében, hogy a lehetséges fejlesztésekből a területenként legfontosabbnak tartott beruházások valósuljanak meg. Idén a húsz alkalomból álló fórumsorozat 2018. április 23-án kezdődött és – egy kéthónapos nyári szünet után – október 15-ig tart.
A városrészekben megszervezett fórumokon Verseghi-Nagy Miklós polgármester, valamint a körzet önkormányzati képviselője és más városvezetők a lakókkal személyesen, kötetlen formában beszélgetnek arról, hogy milyen fejlesztési igényeik vannak, milyen problémákkal küzdenek területükön.
Szeretettel várja a lakókat a polgármester és a körzet önkormányzati képviselője a 17-től 19 óráig tartó találkozókra, melyekbe a később érkezők is zavartalanul bekapcsolódhatnak.
Az utcafórumok időpontjai és helyszínei:
- augusztus 29. szerda 17:00: Rózsakert, sorompó mellett
- szeptember 10. hétfő 17:00: Belváros II., Apor-híd
- szeptember 17. hétfő 17:00: Alsó-Pismány, Pismány ABC parkoló
- szeptember 24. hétfő 17:00: Szarvashegy, Forrás utcai buszforduló
- szeptember 26. szerda 17:00: Boldogtanya, Ilona pihenő – Boldogtanya és Kis-Boldogtanya
- október 8. hétfő 17:00: Pismány, Barackos alsó buszforduló
- október 10. szerda 17:00: Petyina-Tyúkosdűlő környéke, Barackvirág u.
- október 15. hétfő 17:00: Pismány-csúcs környéke, Czóbel park – Északi-Belváros, Pismány-csúcs és a Pap-sziget környéke