Ugrás a tartalomhoz

Mammográfiás mobil emlőszűrő állomás Szentendrén

Másfél hét alatt csaknem hatszázan vették igénybe a mammográfiás mobil emlőszűrő állomás szolgáltatását Szentendrén a Paprikabíró utcai nagyparkolóban. Az érintettek igényeihez alkalmazkodva Szentendre Város Egészségügyi Intézményei (SZEI) június 13. csütörtökig meghosszabbítja a kitelepülés idejét.

Naponta átlagosan 70-72 vizsgálatot végeznek el a Paprikabíró utcai nagyparkolóban álló szűrőállomáson, ahova a Szentendrei járás teljes területéről érkeznek a 45-65 év közötti hölgyek.

A SZEI elsődleges célja a szűrési tevékenység kiterjesztése, az egészségtudatosság fontosságának hangsúlyozása, valamint a szűrésen megjelenő hölgyek számának növelése, amihez a fentiek alapján a mobil szűrőállomás sikeresen hozzájárul. Az első napok tapasztalata alapján a páciensek elégedettek, tette hozzá az intézményvezető, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a vizsgálatra érkezők autóval is behajthatnak, és a vizsgálat idején ingyenesen parkolhatnak a helyszínen, a nagyparkoló felső végén nyíló külön parkolóban.

Az emlőszűrés az országosan érvényes szabályozás szerint 2002 óta az 45 és 65 év közötti nők számára szervezetten biztosított. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatbázisa alapján a területileg illetékes szolgáltató két évente behívót küld az érintetteknek az esedékes vizsgálatra. Minden érintett kiemelt egészségügyi érdeke, hogy jelentkezzen, majd vegyen részt a szűrésen, az időben elvégzett emlőszűrés ugyanis életet is menthet. A kézhez kapott behívó tartalmazza az időpontegyeztetéshez szükséges telefonszámot, a szolgáltató munkatársai munkanapokon 8-16 óra között várják a hívásokat! Amennyiben a vártnál is nagyobb érdeklődés indokolttá teszi, a SZEI június 7. utánra is meghosszabbítja a kitelepülés idejét.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Választások 2024 című bejegyzéshez

Választások 2024

6 órától 19 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelynek névjegyzékében szerepel a választó.