Vezető halálok a rosszindulatú daganat
A nők körében világszinten négy daganatos megbetegedésből egy esetért és hat daganatos halálozásból egy esetért az emlőrák felel. Habár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a rosszindulatú daganatos megbetegedések hazánkban is vezető halálozási oknak számítanak, az 50-69 év közötti nők körében elvégzett mammográfiás szűrések tekintetében hazánk az utolsó négy uniós ország között szerepel 30% alatti szűrési aránnyal.
Az időben felismert betegség gyógyítható
A szűrésnek fontos feladata van, hiszen a korán felismert rosszindulatú emlőbetegségek ma már jól gyógyíthatóak. A szűrések célja az, hogy a tüneteket és panaszokat még nem okozó daganatokat és daganat előtti állapotokat felismerje. Minden arra jogosult 45-65 év közötti nő kétévente egyszer névre szóló levelet kap, amelyben mammográfiás szűrővizsgálatra hívják.
Szakellátás Szentendrén
Szentendrén a SZEI (Szentendre Város Egészségügyi Intézményei) épületében 2006 óta működött mammográfiai szakellátás, melyet egy olyan egészségügyi magánvállalkozás látott el, mellyel még Verseghy Ferenc városvezetése alatt kötöttek szerződést. A covid időszak alatt azonban elszámolási viták keletkeztek a szolgáltató és a SZEI között, melynek következménye a szerződés felbontása lett. Néhány hónapon át a Kapás utcai rendelőben végezték a Szentendrén és környéken élő nők szűrését, május végétől azonban mobil szűrőállomások végzik a vizsgálatokat.
Petíció és nyílt levél
A változás hírére az Összeköt Egyesület és a Nők Szentendréért tagjai online petíciót indítottak, melyet május elejétől lapzártánkig 591 aláírója volt. A petícióban a mammográfiai szakrendelés visszaállítását kérték, különös tekintettel arra, hogy biztosítva legyen szakorvosi ellátás, ultrahang vizsgálat és biopsia-vételi lehetőség is. Petricskó Zoltán, az Összeköt Egyesület és a Fidesz közös polgármesterjelöltje pedig nyílt levélben tett fel kérdéseket Fülöp Zsoltnak a közösségi médiában, melyre a polgármester a szentendre.hu oldalon válaszolt. Ezekben szó esett arról, hogy milyen körülmények között szűnt meg a SZEI-ben szolgáltató vállalkozás szerződése, hány végrehajtási eljárás indult az ügyben, valamint jelenleg mekkora összeg kifizetéséről folyik vita a felek között. (A kérdéseket és a válaszokat megtalálják a következő QR kódot beolvasva)
Nagy volt az érdeklődés a mobil szűrőállomáson
Mindeközben a Paprikabíró utcai parkolóban megkezdődött a szűrés, és egyben az új rendszer vizsgája is. A mobil állomáson rugalmas rendszert alakítottak ki, a szűrés ideje alatt a kézhez kapott behívó tartalmazta az időpontegyeztetéshez szükséges telefonszámot, a szolgáltató munkatársai pedig munkanapokon 8-16 óra között várták a hívásokat.
– A szűrési hajlandóság növekedett, a korábbiaknál érezhetően többen jelentek meg a szűrésen” – mondta el a Dublinszki-Boda Péter, Szentendre Város Egészségügyi Intézményei intézményvezetője. – Átlagosan napi 74-80 vizsgálatot végeztek el a Paprikabíró utcai nagyparkolóban álló szűrőállomáson, ahová a Szentendrei járás teljes területéről érkeztek a 45-65 év közötti hölgyek. A SZEI elsődleges célja a szűrési tevékenység kiterjesztése, az egészségtudatosság fontosságának hangsúlyozása, valamint a szűrésen megjelenő hölgyek számának növelése. A nagy érdeklődés miatt június 7. után meghosszabbították a kitelepülést június 14-ig.
A sikeres program folytatódik
– Több településre is szeretnénk eljutni, július 22-től Pomázon, 29-től pedig Tahitótfaluban lesz a mammográfiás mobil előszűrő állomás. Az ősz folyamán pedig visszatér Szentendrére. A mobilszűrő állomás sikeréhez hozzájárulhatott az is, hogy a páciensek maguk választhatták meg a nekik megfelelő időpontot, és a vizsgálatra érkezők ingyen használhatták a parkolót – sorolta az előnyöket Dublinszki-Boda Péter, aki azt is hozzátette, hogy száz kiszűrt esetből három olyan akadt, akinek további vizsgálatokra volt szüksége, ezért nem hagyták őket magukra, aktívan menedzselték a betegútjukat. Telefonon tartották velük a kapcsolatot, és időpontot is szerveztek nekik.