Ugrás a tartalomhoz

Kreatív forgalomcsökkentés

Szentendre és környéke mindig is súlyos közlekedési problémákkal nézett szembe, de az utóbbi időkben az agglomerációba kiköltözött nagy számú lakosság miatt ez a helyzet tovább súlyosbodott. Ennek javításáért azonban egyénileg, a szokásaink megváltoztatásával is sokat tehetünk.

A 11-es út szentendrei szakaszán naponta negyvenhatezer jármű halad át, ami megfelel egy jelentősebb autópálya forgalmának. Sokan ingáznak Budapestre (Szentendre fővárostól való munkaerő-piaci függőségéről 2023. októberi lapszámunkban írtunk – a szerk.), ami nemcsak időigényes, hanem költséges, negatív hatással van a környezetre és az emberek egészségére is. A legjobb persze az lenne, ha a szükséges közlekedésfejlesztési lépések megtörténnének, ám addig egyénileg is tehetünk a változásért.

Otthoni munkavégzés

A home office, vagyis az otthoni munkavégzés egy igen hatékony módja annak, hogy csökkentsük az autók számát az utakon. Ha csak húsz percet (például Szentendre és Óbuda távolságát autóval) tudunk spórolni naponta az utazással eltöltött idővel, az a 2024-es munkanapokat számítva több, mint nyolcvan órát jelentene az évben.

-Vitathatatlan hasznai vannak az otthoni munkavégzésnek, például az irodai költségek, vagy az utazással töltött idő csökkentése. Ugyanakkor a teljes home office-t ma már egyre kevesebb nagyvállalat támogatja. Még azok a nagy cégek is elkezdték visszahívni a munkatársaikat az irodába, akik az otthoni munkavégzés legnagyobb hívei voltak. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy szükséges a közös munkavégzés a vállalati kultúra kialakulásához. Vannak olyan munkavállalók, akiknek kifejezetten sokat számít a munkahelyi közösség. Ilyenek például a fiatalok és az egyedülállók, akiknek szociális hálót jelent egy munkahely, de a családosok is, akik nyugodt körülmények között szeretnének dolgozni. Több felmérés kimutatta, hogy a covid alatt megnőtt a nők otthoni munkaterhelése, aminek nem mindenki örül. A vállalat szempontjából pedig azért fontos a jelenlét, mert az együtt eltöltött idő alatt kialakult kapcsolódások közös értéket teremtenek. Jelenleg egy hibrid rendszer kezd kialakulni, amelyben váltja egymást a jelenléti és az otthoni munkavégzés – tudtuk meg dr. Tatár Kiss Klára HR szakértőtől. 

Többen egy autóban

Ha már autóba kell szállni, legtöbben egyedül indulnak útnak. A telekocsizás során azok az emberek, akik ugyanazon az útvonalon utaznak, közös járművet használnak. Ez gazdaságos és környezetbarát megoldás: csökkenti a forgalmat, és a költségeket is megosztja az utazók között.

– Óbudára járnak a gyerekeim iskolába, és rendszeresen telekocsizunk a környékbeli szülőkkel. Beosztjuk a napokat egymás között, ezzel időt és pénzt is megtakarítunk – mondta el Hancsis Gábor. – A gyerekek is szeretnek így iskolába menni, reggelenként nagyon jó a hangulat az autóban.

Gyalogbusz az iskolába

A helyi iskolák környezettudatos megközelítését tűzte ki célul a Mindenki Szentendréje Egyesület a Gyalogbusz kezdeményezésükkel. Segítségükkel nemcsak csökken az autósforgalom az iskolák környékén, de a gyerekek megtanulják és gyakorolják a biztonságos közlekedést, és reggelente mozognak a friss levegőn. A regisztrált gyerekek csoportját felnőtt önkéntesek, jellemzően szülők kísérik el az iskolájukba. A normál buszokhoz hasonlóan egy adott útvonalon, meghatározott időpontokban, erre a célra kijelölt találkozási pontokon „szállnak fel” a diákok. A gyalogbusz menetrendje fix, és iskolánként akár több útvonal is lehet. Jelenleg az Izbégi Általános Iskolába, a Templomdombi Általános Iskolába, a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába és a Szent András Katolikus Általános Iskolába lehet velük eljutni. Jelentkezni a gyalogbusz.szentendre@gmail.com email címen lehet, a regisztráció ingyenes.

További cikkeink a témában