2021. 12. 06.

hétfő

SZENTENDRE időjárás

Közúti veszélyeztető azonosításához szemtanúkat keresnek

2021. október 25., 11:30

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 13090/1111/2021. bűnügyi számon közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Egy fehér, ismeretlen rendszámú Opel személygépkocsi 2021. október 17-én 10 óra 29 perckor Tahitótfalu külterületén, a 11-es számú főúton Dunabogdány irányába közlekedett. A főút 33-35 km szelvénye közötti útszakaszon a sofőr egy kerékpáros csoport előzésébe kezdett, majd a manőver közben az elöl haladó kerékpárosokra „húzta” a kormányt, amelynek következtében a biciklisek elestek. Az autó vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül, Dunabogdány felé tovább hajtott.

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet, a fehér Opellel, vagy sofőrjével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.

 

Forrás: police.hu

Fotó: pexels.com