Ugrás a tartalomhoz

Közösségi karácsonyfát állítottak Szentendrén

Közösségi összefogást jelképező karácsonyfát „horgoltak össze” szentendrei anyukák, a Vasárnapi Merőkanál önkéntesei, és lelkes civilek. A fát a Castrum ház előtt állították fel december 6-án este, és vízkeresztig, azaz január 6-ig fogja díszíteni az épület előtti teret.

Nincs két egyforma négyszög a horgolt közösségi karácsonyfán, amit sok munkaórában horgoltak  meg a civilek. Az ötlet Varga Katalintól, a Vasárnapi Merőkanál egyik önkéntesétől származik, aki tavaly találkozott először horgolt közösségi karácsonyfával Budapesten.

– Először az anyukás csoportban dobtam be a közösségi karácsonyfa ötletét, majd a környezetemben élőket is megkérdeztem, hogy volna-e kedvük részt venni ebben a munkában – meséli Varga Katalin. – Mivel mindenki lelkes volt, belevágtunk. A legnehezebb volt megtalálni a karácsonyfa helyét, az első ötletünk nem valósulhatott meg, mert a közútkezelő nem járult hozzá, hogy az ő területén állítsuk fel a fát. A Castrum ház tulajdonosa, Lakatos János azonban támogatott bennünket, és végül itt tudtuk megvalósítani az álmunkat.

A különleges karácsonyfa vázát a Vasas Kft. készítette, ezt borították be aztán a horgolt, színes, úgynevezett nagyikockákkal.

Varga Katalin azt szeretné, ha ez a fa tényleg az összefogást, az együttműködést jelképezné, ha ennek jegyében mindenki tenne rá egy-egy saját díszt.

Az így összekovácsolódó horgoló csapat egyébként további akciókat is tervez, Fonalgerilláknak nevezték el magukat, és szeretnék a maguk sajátos eszközeivel tovább díszíteni a várost.

R.L.

Fotók: Deim Balázs

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.