Elsik Pálma életében a zene és a sport volt a meghatározó, s végül a sport győzött: a Jókai utcai Mozgásstúdióban komplex szakmai programmal várják a vendégeket, hogy segítsék őket az egészség életmód kialakításában, a testi-lelki teljesítőképesség helyreállításában.
Mozogni márpedig kell. Néhány karkörzés, hangos sóhajtozások közepette a nyitott ablak mellett. Kevéske guggolás, öt, jó esetben hat nyögdécselve bemutatott fekvőtámasz, aztán laza séta a spájzig, ahol jófajta Gyulai kolbász vagy kolozsvári szalonna enyhíti a kínt, persze nem mindenkinek erről szól a karanténban a kulcsra zárt világban a sport. S van egy jó hírünk a szentendreieknek, már nem kell benzint pazarolni, HÉV-jegyet vásárolni, stoppolni a festékbolt előtt ahhoz, hogy valaki Budapestre utazzon a minőségi „ellátásért”. Elég csupán ellátogatni a Jókai utcában található Mozgásstúdióig, ahol aztán gondos kezek irányítják a jelentkezők minden mozdulatát, legyen szó mozgásigényről, egy sérülésből való felépülésről, vagy mindenáron való fogyni akarásról. Elsik Pálma már azzal is példát mutat, ahogy kinéz: harmincöt esztendősen is tökéletes alakkal, harmonikus lelkivilággal és a sport iránti elkötelezettséggel, már-már fanatizmussal várja a stúdióba látogató lányokat, asszonyokat…
„Nyolc éve nyitottuk meg párommal ezt a Mozgásstúdiót, nem titkoltan azzal a céllal, hogy tökéleteset alkossunk. A tökéletes szót ezúttal a lehetőségeinkre, a figyelmességünkre, a szaktudásunkra értem, aki hozzánk betér, az megújulva, feltöltődve, energiával telve távozhat. S ez nem valami üres reklámszöveg, hanem a valóság. Laci, a párom annak idején a Kaposvár NB I-es röplabdacsapatában játszott, profi sportolómúlttal került aztán Pécsre, az egyetemre, ahol tanított, és ahol én tanultam. Ott ismerkedtünk meg, ott indult a szerelmünk, a kapcsolatunk, és ma már együtt visszük a vállalkozást, és együtt neveljük a hétéves Mátét és az egyesztendős Rékát…”
De ki is ez a magabiztos hölgy? Ha azt gondolná bárki is, a kétéves kora óta Szentendrén élő és a várost rajongásig szerető Elsik Pálmáról, hogy aprócska lányként már lefutotta a maratont, és békaügetésben, lazán mosolyogva ment fel a Kőhegyre, az bizony téved. Éveken át tudniillik a zene volt az első az életében, nem pedig a testmozgás. Olyannyira, hogy operaénekesnek készült. Ezért tanult a szentendrei zeneiskolában, majd később a konzervatóriumban. Gyönyörű hanggal áldotta meg a sors, és a Pap-szigeten sétálgatva vagy a Lola fagylaltját nyalogatva többször is eljátszott a gondolattal, hogy majd ő is a milánói Scala színpadán énekel egyszer, mint Maria Callas, vagy úgy énekel Freddie Mercury oldalán, mint a katalán istennő, Monserrat Caballé. Ezért tanult, ezért csiszolta, képezte folyamatosan a hangját. Aztán…
„Valóban fontos volt számomra a zene, s az éneklés. Mondták, többször is mondták, hogy különleges hangom van, és én hittem benne, hogy ez lehet az utam. Ám minden megváltozott bennem, és körülöttem, amikor néhány hónapot Olaszországban, Bolognában és Triesztben tölthettem. Olyan élmények értek, amelyek hatására már nem akartam művésznővé válni. Rájöttem, hogy ez nem az én világom. A körülöttem, mellettem dolgozó énekesek piáltak, cigiztek, a többség egyszerűen nem volt normális az én szememben, szinte viszolyogtam tőlük. A sport ugyanakkor továbbra is meghatározó szerepet töltött be nálam, eleinte úsztam, aztán futni kezdtem, s Laci mindig mondta, így tedd a lábad, úgy fuss, úgy mozogj, olyan cipőt használj. Igyekezett tökéletessé tenni a mozgásomat, a lehetőségeimet. Aztán egy sérülés miatt újra az úszás került középpontba, majd amikor meggyógyultam, már ötvöztem a kettőt, kiegészítve a kerékpározással, és büszkén mondhatom, hogy azóta megannyi amatőr triatlonversenyen vettem részt, nem is rossz eredménnyel. Mondhatnám, hogy ez a múlt, csakhogy ez nem igaz, mert ma is minden nap futok, és ha időm engedi, úszom is, jóllehet a két gyerek, no meg a vállalkozásunk mellett már egyre kevesebb idő jut a versenyekre.”
A sport és a zene.
Elsik Pálma esetében az opera jelentett „riválist” a rendszeres sportolás mellett, ám a film és irodalomtörténetből pontosan tudjuk, hogy a kettő még véletlenül sem zárja ki egymást. Az 1981-ben bemutatott Tűzszekerek című négy Oscar-díjat nyert film sikeréhez Vangelis gyönyörűséges muzsikája is kellett. Na meg William Blake Jerusalem című versének egy sora. Elsik Pálma úgy fut, teli s tele energiával a Duna-parti „ösvényen” vagy épp fel a Kőhegyre, mint a filmbéli két brit atléta az 1924-es nyári olimpia idején. S közben tökéletesíti a vállalkozását – a Mozgásstúdiót – a Jókai utcában.
„Pécsett, az egyetemen is ezt tanultam, az egészséges életmódra való nevelést, később szabadegyetemen továbbfejlesztettem a tudásomat, így bátran mondhatom, hogy komplex programmal várom, várjuk a stúdiónkba a vendégeket. Van közöttük ifjú sportoló és hetvenesztendős nagymama is. Segítjük a fogyást, megkomponáljuk a mozgást, a gyakorlatokat, hatunk rá, hogy a sérülések minél gyorsabban meggyógyuljanak. Nálunk fontos a regeneráció, a rekreáció. Gyakran kérdezik tőlem a kortársaim, de még a fiatalabbak is, hogyan, s mivel kezdjék a sportolást, és én azt mondom, legyenek óvatosak, körültekintőek, előbb jöjjön egy lágyabb pilates vagy gyógytorna, mert ha valaki hirtelen beleveti magát, az villámgyorsan megsérülhet. A futáshoz például nem mindegy, hogy milyen cipőt használ valaki, füvön vagy betonon szedi a lábait. Persze a lényeg a mozgás, mert ez az éltető elemünk…”
Mozogni márpedig kell – akár a spájzig, vagy azon is túl.
Sinkovics Gábor
