A programon sokféle kerámiával találkozhatunk, például megvásárolhatjuk Lantos Judit porcelán ékszereit, tálalóeszközeit, lakberendezési tárgyait, Ábrahám Anna Aniu ékszer néven pedig színes mázakkal különlegessé tett kicsi kerámiákkal, porcelán állatfigurákkal érkezik. A Newsee Store Galéria-Kávézó-Teázó két keramikusának termékei között kőedényeket, használati kerámiákat találunk, amelyek főleg kávézáshoz és teázáshoz készülnek, Hidvégi Petra a gasztronómia és a virágok világa által inspirált iparművészeti munkáit ismerhetjük meg.
– Annyi ága, hagyománya, lehetősége van ennek a szakmának, hogy az ember sohasem mondhatja, hogy már kitanulta – mondta el Gálffy Ildikó, aki az egyesület tagjaként szintén részt vesz a programon. – Az alkotás folyamatában mindig fontosnak érzem, hogy a kezem alól kikerülő tárgy időtálló, és reményeim szerint értékálló is legyen, amit az emberek megőriznek hosszú távon is.
A Szentendrei Keramikusok Egyesületét 2006-ban alapították a helyi művészek. A szakmai közösség az elmúlt szűk húsz évben kiállításokat rendezett Szentendrén a MűvészetMalomban és a Barcsay Galériában, Leányfalun, Pécsett és Budapesten a Zikkurat Galériában, valamint aktívan részt vett a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiváljain is. Az egyesület 2023-ban új tagokkal bővült, jelenleg huszonkét főből áll.
Kiállító művészek június 15-16-án: Ábrahám Anna, Belá Krisztina (Regentag Galéria), Borsódy Eszter, Bula Gábor, Gálffy Ildikó, Hidvégi Petra, Illés László, Kaiser Fanni, Kóczián Csaba, Lantos Judit, Leél-Őssy Enikő, Maholányi Gabriella, M. Szabó Anikó, Nemes Tímea, Rencz Mariann (Szilágyi Kerámia), Szente Krisztina