Ugrás a tartalomhoz

KULTÚRA

Karácsonyra várva

A Szentendrei Kulturális Központ évek óta szervezi és rendezi meg az adventi programokat Szentendrén. Idén is gazdag kínálattal készülnek.

– Hagyományosan a Szentendrei Kulturális Központ munkatársai díszítik fel Szentendre karácsonyfáját a Fő téren. Az idei évben november 30-án tettük fel az arany és piros gömböket a fenyőfára, hogy az advent első hétvégéjére már teljes fényében pompázzon és várja a látogatókat – árulja el Lakatos Judit, a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetője. – A szentendrei adventi vásár december 2-től egészen január 7-ig minden nap várja a látogatókat a Dumtsa Jenő utcában. A vásárban elsősorban szentendrei és környékbeli kézművesek portékái közül válogathatnak a látogatók: lesznek kézműves ékszerek, natúr kozmetikumok, kerámiatárgyak és horgolt ruhák, de a gasztronómiai ínyencségek sem maradhatnak el. Az adventi vasárnapokon 17 órától idén is lesz közös gyertyagyújtás. Az utolsót 23-án tartjuk, mivel a szenteste is a hét utolsó napjára esik. A román, szlovák és horvát nemzetiség is ünnepi műsorral készül, amelyeket minden alkalommal közös ima követ. A négy adventi gyertyát Szentendre kitüntetettjei gyújtják meg, majd az est zárásaként rövid karácsonyi koncertek lesznek. Fellép többek között a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság katonazenekara és a Musica Beata Vegyeskar is.

Szilveszterkor fergeteges utcabállal és meseszép fényfestéssel várhatjuk együtt az újévet a Csavard fel a Főteret! rendezvényen, melyet 2019 után először idén rendez meg a Szentendrei Kulturális Központ.

Több adománygyűjtő akció és élelmiszerosztás is lesz a városban advent idején. A jótékonysági kezdeményezések közül kiemelkedik a Jótékonysági Mikulásfutás, amelyet idén december 2-án tartottak a Duna korzón. A szentendrei óvodák idén is megtartják kedves kis hagyományéltető programjukat „Menjünk mi is Betlehembe…” címmel. 

A P’Art Mozi filmbemutatókkal, bábszínházzal és kiállításokkal színesíti a programkínálatot. A Barlang nagyszerű koncertekkel készül, és a tavalyihoz hasonlóan egy fergeteges szilveszteri bulival búcsúztatja az óévet. Az idén negyvenéves Szentendre Táncegyüttes jubileumi gálaműsorra invitálja a néptáncot szeretőket december 9-én és 10-én a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermébe.

Idén is lesz Világító Adventi Kalendárium: december elsejétől minden nap egy újabb szentendrei lakos díszíti ki, és világítja meg az ablakát. Karácsonyhoz közeledve így egyre több ház világít Szentendre utcáin és szentestére egyszerre hoz fényt az összes ablak. Az adventi programsorozat zárásaként január 6-án tartunk egy újévi koncertet a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében, amelyen a Danubia Zenekar fog fellépni – tudtuk meg Lakatos Judittól. – Az idei évben nem volt lehetőségünk újévi koncertet szervezni, ezért nagyon örülünk, hogy 2024-ben újra egy szép, ünnepi koncerttel indíthatjuk az újévet Szentendrén.

Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. december 6-ai lapszámában jelent meg.

Fotó: Deim Balázs

További cikkeink a témában