Bezárt bennünket az élet, lakat került a hétfőkre, a szerdákra, a vasárnapokra. „Maradj otthon” – ez a jelszó, ez most a legnépszerűbb szlogen, ám az ember már csak olyan, hogy mehetnékje van. Ki a szabadba, be a sűrűbe, hogy élvezze, kiélvezze a nyüzsgő életet, a színeket, a változatosságot, a hangulatokat. Bulik, koncertek, mozik, színházak, de még a randevúk is elmaradnak, kikapcsolódásként marad a tévé bámulása, jobb esetben a szépirodalom, vagy a sport. Persze csak visszafogottan, merthogy nincs bajnokság, nincs futball, kosárlabda, jégkorong, kézilabda – a versenyidőszaknak vége. Nem kergetik a lasztit Brazíliában, Angliában, Spanyolországban sem.

Szentendre sem maradhat ki a „mozgáskorlátozottságból”: a V8 uszoda ajtaján lakat, a Kőzúzó utcai sporttelep kihalt, a régi Papírgyár pályán csend van, az iskolák tornatermeiben egy lélek sincs. Pedig mozogni kellene járvány idején is, hogy az ember ne őrüljön bele a félelembe, a szorongásba, a bezártságba. Maradt tehát a futás, szigorúan egyedül, mint Forrest Gump, aki jobb dolga nem lévén végigtrappolta az Államokat. Ezt senki sem tiltja (egyelőre…), s amíg nem jön a parancs, hogy karanténban az ország, addig irány a Kőhegy, a Duna-part, a Pap-sziget melletti betonos út, és érdemes kihasználni a hirtelen előbukkanó tavaszt, és azt, hogy az ember fia, lánya még egészséges, és nincs szüksége lélegeztetőgépre.

„Fuss, Forrest, fuss!”

Ez izgalmasabb, vonzóbb szlogen a „Maradj otthon”-nál. S aki látta Forrest Gump-ot, az pontosan tudja, mennyien csatlakoztak hozzá…

-sg-