Ugrás a tartalomhoz

Fülöp Zsolt közleménye a szentendrei temető ügyében

Néhány napja nagy port vert fel az a videó, melyet Hadházy Ákos osztott meg Facebook oldalán, és amelyen a szentendrei köztemető halottasházában látható kegyeletsértő állapot látható. Az ott találtakkal kapcsolatban nyilatkozott a Szentendre és Vidékének a temető üzemeltetője, illetve több hatóság is vizsgálatot indított a látottak nyomán. A lapunkhoz eljutatott sajtóközlemény szerint sem a január 12-én lezárult vizsgálatról, sem annak eredményéről nem értesítette a kormányhivatal az önkormányzatot.

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármesterének közleménye:

Szentendre polgármestereként szeretném kifejezni mély megrendülésemet és
együttérzésemet azoknak a hozzátartozóknak, akiknek elhunyt szeretteit méltatlan
körülmények között helyezte el az üzemeltető a szentendrei halottasházban.
Véleményem szerint, az ügyre nem lehet magyarázat a Covid járvány, a többnapos
munkaszünet, vagy bármilyen más indok.

A végtisztességet nem lehet csak jogi kategóriaként értelmezni. A szigorú jogi minimumnál
sokkal szigorúbb erkölcsi normának kell megfelelni egy halottasházban, mind a fizikai
környezetben, mind az emberi kapcsolatokban, mind az elhunytak testével való
bánásmódban.

Ezért Szentendre polgármestereként, 2021 január 8-án reggel azonnal elrendeltem egy
vizsgálatot, és még azon a napon helyszíni szemlét tartottam a városi köztemetőben, a
temetői szolgáltatások hatósági ellenőrzésére jogosult Járási Hivatal Népegészségügyi
Osztályának munkatársait is bevonva. A helyszíni bejárás végén intézkedési tervet kértem a
temetői szolgáltatást 2012 óta végző vállalkozótól, a bejáráson tapasztalt hiányosságok
teljeskörű felszámolására.

A nyilvánosságra került videó segített abban, hogy szembesüljünk a halottasházban
tapasztalható elfogadhatatlan körülményekkel. Ennek folyományaképpen részletes
cselekvési tervet készítünk a hasonló helyzetek elkerülésére.  Továbbá sort kerítünk a 2012-
ben között, majd 2013-ban módosított temetői szolgáltatásról szóló szerződés
felülvizsgálatára is.

Szomorúan tapasztalom ugyanakkor, hogy az eldurvult és mindent a pártpolitikára átfordító
közbeszédet egymás becsmérlésére használják egyes közéleti szereplők. Az abnormális
politikai közállapotokat jól mutatja, hogy egy kormányhivatal megyei vezetője is képes
lejárató kampányra használni egy ilyen ügyet.

Kérek minden jóérzésű embert, hogy ezt a felkavaró, és megrázó esetet ne politikai adok-
kapokra élezze ki. Ebben a méltatlan sárdobálásban nem kívánok részt venni, és arra kérem a
nyilatkozókat és nyilatkozni szándékozókat, hogy emelkedjenek felül rövidtávú politikai
érdekeiken, valamint vélt vagy valós pártérdekeiken.
Arra kérek, minden döntéshozót, minden befolyásos szereplőt, és minden
véleménynyilvánító honfitársamat, hogy inkább azt vizsgálja meg, hogy az a kegyeletsértő
gyakorlat, ami a videóban volt látható, mennyire általános hazánk halottasházaiban, és mit
lehet tenni ellene.

Szentendre, 2020. január 12. Fülöp Zsolt
polgármester

Fotó: Andreas/Flickr

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.