Nagy Kriszta korábban így vallott a kiállításról:

„Egy jó úttörőnek  nehéz elképzelni, hogy isten van, de egy idő után kénytelen lesz belátni. Anyám és köztem beteges szeretet volt és van, noha ő halott. Harminc évesen fordultam a számomra ismeretlen Istenhez. Anya 2 éve halott, de 15 éve megbeszéltem vele, hogy halála után, amennyiben jó helyen van, verjen le, borítson le egy képet, amit én rajzoltam róla. Megbeszéltük. Hirtelen ment el. A képet magamhoz vettem, és halála után 8. napon a kép felborult. A gyertya, amit égettem azért, hogy a mennybe jusson ne a pokolba, csonkig égett. Az üveg gyertyatartó elpattant és a szilánkja reptében feldöntötte a kicsi képet. Anyámat Isten befogadta a mennybe, pedig volt mit megbocsátania. És nekem is. Sokat bántott, de őrjítő szeretetének hiánya számomra.”

A finisszázst megnyitja és a tárlatot bezárja Jaksity György.