Ugrás a tartalomhoz

Evezés a Dunán

„A folyó nem bánt, szabályai vannak, amiket be kell tartani, és akkor minden rendben lesz” -vallja Pereházy Gergely a Vadkacsa Egyesület vezetője, aki ezer szállal kötődik Szentendréhez, itt járt iskolába, itt kezdett el tanítani, és elkötelezett abban, hogy minél több szentendreinek mutassa meg a vízi élet szépségeit.

Több mint harmincéves a Vadkacsa

Az egyesület alapításának ötlete több mint harminc évvel ezelőtt Gergely édesapjának Pereházy Pálnak és barátjának Pándi Lászlónak jutott az eszébe. Éppen a Rábán vízitúráztak, amikor elhatározták, hogy megalapítják a Vadkacsa Egyesületet a szentendrei Dunán. Az egyesület a három évtizedes története alatt számos gyerekkel és felnőttel szerettette meg a vízi élet szépségeit. A Vadkacsa nevet pedig azért választották, mert a telephelyükkel szemben található a Kacsa-sziget, amely egyfelől a vadkacsák kedvenc fészkelőhelye, másfelől a vízitúrázók gyakori találkozóhelye is.

„Mi azért vagyunk, hogy megmutassuk: hozzánk tartozni jó. Velünk a természet megismerése élmény és a közös kalandozások megmutatják, hogy a körülöttünk lévő csodás világot megismerni és megszeretni mennyire egyszerű” – vallják a vadkacsások.

A folyónak vannak szabályai 

– Azt szoktam mondani, hogy előképzettség nélkül senki se szálljon vízre – vallja Pereházy Gergely –, a folyónak vannak bizonyos szabályai, amit ismerni és tisztelni kell, hogy biztonságosan élvezzük az evezést. Jó, ha tudunk kormányozni, egy csapatot irányítani (akikkel egy hajóban evezünk), tudjuk mit tegyünk, ha hullámzik a víz, és hogy ne evezzünk a zöld és a piros bója között, mert az a rész a hajósok számára van kijelölve. A szentendrei Duna jól evezhető, hiszen nem olyan erős a sodrás, és nincsenek behajoló ágak, mint a Rábán. Ha valaki minden tudás és tapasztalat nélkül jön hozzánk, két nap alatt meg tudjuk tanítani azokra az alapkészségekre, amelyek ahhoz kellenek, hogy biztonságosan elinduljon egyedül vagy a családjával evezni. Vízen lenni páratlanul szabad érzés, hiszen csodálatos dolgokat lát az ember. Elég átevezni a velünk szemközti Kacsa-szigetre, ahol azonnal megérintenek az érintetlen természet csodái, kócsagot, mocsári teknőst és gólyát is lehet látni, egészen közelről.

Egészen kicsikkel ne evezzünk

Az evezés élmény a családoknak, ám az nem elhanyagolható szempont, hogy a gyerekeket hány éves kortól lehet elvinni kenuzni. 

– Azt gondolom, hogy hatéves kor alatt nem érdemes vízitúrára menni a gyerekekkel, mert még nem tudnak hosszan ücsörögni egyhelyben. Nyolcéves kortól kezdenek ők is evezni, és akkor válik igazán élvezehetővé számukra a túra. Azt is ajánlom, hogy a gyerekek tizennyolc éves korukig használják a mentőmellényt – mondja az egyesület vezetője, majd hozzáteszi, hogy vízre szállás előtt fontos, hogy tájékozódjunk arról az útvonalról, ahol túrázni akarunk.

A Vadkacsák weboldalán a Dunakanyar/vizuális aloldalon konkrét víziútvonal terveket és tanácsokat találhatunk. Pereházy Gergelyék a közösségépítésre is figyelnek. Minden évben járnak a Rábára szemetet szedni, nyaranta táborokat szerveznek, és a Bárczi Gusztáv Általános Iskolával is együttműködnek. Az egyesület immár két évtizede vesz részt Szentendre ikonikus rendezvénye, a gyertyaúsztatás lebonyolításában, valamint vízitúrákat is szerveznek a Dunán.

Csupor Réka

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.