Ugrás a tartalomhoz

Étkek, ízek, hangulatok – rendhagyó tárlatvezetés

Szokatlan tárlatvezetés lesz  2018. március 10-én, szombaton 14:00 órakor a Barcsay Múzeumban az Ezüstkor kiállításon. A megszokott szakmai tudományos magyarázatok és történetek helyett és mellett az érdeklődők most meg is kóstolhatják, milyen ételeket fogyasztottak anno a 19. század végén a szentendreiek. Ugyanis Benkovits György az erre a szombatra felkért tárlatvezető most arra vállalkozott, hogy  a sikeres helytörténeti kiállításra olyan ételeket, süteményeket hoz el, amelyek a kor ízeit idézik meg a látogatók számára.

A hosszú című program  amely az „ÉTKEK, ÍZEK, HANGULATOK. Gasztronómiai kóstoló az Ezüstkorban. Szentendreiek főztjei, finomságai, megőrzött és megújított családi receptek alapján” címet viseli, a valóságban tucatnyi olyan étel kóstolását kínálja, mint a szentendreiek kedvelt szármája, bagóca levese, frituléja stb.  Mert mint az köztudott, e valamikor soknemzetiségű város  nem csak képzőművészetéről,  óvárosának hangulatos utcáiról, szerb pravoszláv templomainak csodálatos ikonosztázairól híres, hanem rendkívüli és sokszínű gasztronómiájáról is. Mert e kisvárosban  anno nem csak a barokk sárga, a bizánci bíbor és arany, a dalmátok kékjének színei ötvöződtek, de a távoli Balkán, a délvidéki szerb, a Szerémség, az adriai dalmát, görög és olasz, a nyugati osztrák és német, a Bars megyei szlovák ízvilág itt találkozva a honos magyarral, különös, eddig még feltáratlan gasztronómiát alkotott az elmúlt háromszáz év alatt. Ebből kínál egy falatnyi kóstolót a március 10-én, délután 2 órakor kezdődő, a Barcsay Múzeumban tartandó rendhagyó táraltvezetés Szentendrén, a Dumtsa utca 10. szám alatt, amelyre a rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.