Ugrás a tartalomhoz

Bármilyen nehéz is, egy percét sem bánom

Dr. Erdélyi Zita, a Bükkösparti Állatorvosi Rendelő vezető állatorvosa el sem tudta volna képzelni az életét másként. A kedves doktornő, aki több mint ezerötszáz ’páciens’ gondját viseli, már anyatejjel szívta magába az állatok szeretetét, gondozását, hiszen édesanyja és édesapja is állatorvos. 

 

Hogyan indult a pályán?

Nekem nem is merült fel más. Már gyermekkoromban is állatorvos akartam lenni. Szüleim is állatorvosok: Édesapám körzeti állatorvos, Édesanyám pedig élelmiszer higiénikus állatorvos. Emlékszem gyermekkoromban gyakran tartottam Édesapámmal, akit nagy állatokhoz is hívtak, pl. tehénelléshez. Már akkor tudtam, hogy én is állatorvos leszek. Miután elvégeztem a Szentendrei Ferences Gimnáziumot, jelentkeztem az Állatorvostudományi Egyetemre. Elvégzése után három évet praktizáltam, majd született három csodás lányom, akikkel nyolc évet töltöttem otthon, és utána kezdtem el újra dolgozni.

Ebben a rendelőben dolgozott az édesapja is.

Igen, 1967-ben rendelték ki körzeti állatorvosnak, azóta a családhoz kötődik ez a hely. Igaz, elég retro (melegséget, szeretetet, családias jelleget tükröz – a szerző), de én érzelmileg is kötődöm hozzá. 

Bármilyen kisállattal lehet jönni önhöz?

Elsősorban kutyákat, macskákat gyógyítok, de előfordul, hogy nyuszikat, néha teknőst is: Alapvetően úgy működöm, mint egy háziorvos. Ha úgy látom, hogy speciális ellátásra van szüksége az állatnak, tovább küldöm szakrendelőbe. 

Mi volt eddig a legszívszorítóbb élménye?

Egyszer egy szentendrei illető vidéken sétáltatta a kutyusát, aki elég durva összetűzésbe került egy másik kutyával. A szentendrei kutya húzta a rövidebbet, a fél oldaláról lejött a bőr. Gazdája még ott helyben elrohant egy ügyeleti rendelőbe. Összevarrták a sebet, ami a továbbiakban nemigen akart gyógyult. Így kerültek hozzám. A gazda segítő együttműködésével pár hónap alatt nemhogy a bőr, de még a szőr is visszanőtt megsebzett kedvencén. Ez például egy fantasztikus gyógyulás volt. Hozzáteszem, ehhez nagyon kellett a gazda együttműködése is. Fontos volt, hogy betartsa a kéréseimet otthon is. 

A saját praxisán kívül vállal önkéntes segítségnyújtást is? 

Igen. A szentendrei gyepmesteri telepen vagyok az egyik ellátó orvos, illetve ivartalanítási akcióban is részt szoktam venni. Hála a szponzoroknak, ma már sokkal jobb körülmények között élnek itt is az állatok, mint például édesapám idejében. 

Ez egy nagyon szép, de egyben nehéz szakma. Megbánta valaha, hogy állatorvos lett?

Soha, egy pillanatig sem. Sokszor nagyon nehéz, valóban, de nem tudom magam másnak elképzelni, csak állatorvosnak. 

 

Állatorvosok Szentendrén és a környező településeken

Dr. Bándli József

Szentendre, Cseresznyés út 25, 2000

Telefon: 06 26 311 946

Blasius Állatorvosi Rendelő

Szentendre, Római Temető u. 5.

Honlap: http://blasiusrendelo.hu/ 

(Belgyógyászat, sebészet, ultrahang diagnosztika, szemészeti szakrendelés)

Bükkös-parti Állatorvosi Rendelő

Szentendre, Bükkös part 34.

Telefon: 06 30 237 4758

Hegyvidéki Kisállatklinika Bt. 

0-24 órában hívható

Szentendre, Római sánc u. 2/b.

Honlap: www.drszolnokiallatkorhazak.hu 

Dr. Makay László

Szentendre, Sztaravodai út 42.

Telefon: 06 26 316 791

MesterVet Állatorvosi Rendelő

Szentendre, Dózsa György út 28.

Honlap: www.mestervet.hu 

(Ultrahang, röntgen, laporoszkópos ivartalanítás. Egzotikus állatokat is vállalnak)

Dr. Schumicky Gábor 

Szentendre, Szentlászlói út 77.

Honlap: www.allatorvosszentendre.hu 

Dr. Kovács Zoltán

Leányfalu, Móricz Zsigmond út 22.

Telefon: 06 30 954 3192

Dr. Szörényi Zoltán

Pomáz, Árpád fejedelem út 10.

Honlap: www.deltakisallatrendelo.hu 

Bánsági Állatorvosi Szakrendelő és Sebészeti Központ

Tahitótfalu Visegrádi Út 6

Honlap: www.drbansagi.hu 

Dunakanyarvet

Tahitótfalu, Elekfy Jenő utca 4.

Honlap: www.dunakanyarvet.hu

(digitális röntgen, ultrahang, endoszkópia, lágylézer vizsgálat, labordiagnosztika, bentlakásos kórház, homeopátia, kutyamasszázs)

Dr. Talpag Bálint 

Pilisvörösvár, Fő út 55.

Honlap: www.vethome.hu 

(Madarak gyógyítása)

Schütz Éva

(Szentendrei Kisállatkert, illetve a budapesti Exopet rendelő)  

1078 Budapest, Hernád utca 40.

Honlap: www.exopet.hu 

(Vadállatok gyógyítása)

 Dr. Reményi Blanka 

Honlap: www.allatorvosazotthonaban.hu 

Otthon gyógyítás Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu, Szentendrei-sziget, Pomáz, Budakalász, Fót és Dunakeszi településeken. (Egzotikus állatok, emlősök, madarak, hüllők, halak, kétéltűek)

 

Vízer Helga

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021/ 15. számában.

További cikkeink a témában