NÉVJEGY

Krizbai Gergely – Krizbo (1988) grafikus, képzőművész. Diplomáját tervezőgrafika szakon szerezte Sopronban, majd tanulmányait mesterszakon a győri Design Campuson folytatta. Számos logó és terv kötődik a nevéhez, egyéni és csoportos kiállításokon is rendre bemutatkoznak munkái. 2016-ban nyerte meg Szentendre városának logó pályázatát, ami után 2020-ig dolgozott a város arculatán, más alkalmazott grafikai munkák mellett. 

Mit szóltál az elismeréshez?

Édesanyám a múzeumban (Ferenczy Múzeumi Centrum – a szerk.) dolgozott, apám pedig képzőművész, szóval gyerekként is ismertem a Barcsay-díjat – a díjátadók nálunk mindig eseményszámba mentek. Anyukám tíz éven keresztül hivatalból is részt vett ezeken, az akkor még a Barcsay Múzeumban zajló ünnepeken, én pedig sokszor elkísértem. Amikor elkezdtem képzőművészettel foglalkozni, arra gondoltam, hogy milyen nagy megtiszteltetés lenne, ha egyszer megkapnám, ezért tavaly én is benyújtottam a pályázatomat. Nagy meglepetés, és öröm volt, amikor megtudtam, hogy engem is kitüntettek, ráadásul 2023-ban leszek 35 éves, így az „utolsó pillanatban”. Ez hihetetlenül nagy öröm!

Te tervezted a város logóját, évekig készítetted a Teátrum és a fesztiválok plakátjait. Most úgy érzem, kicsit hátraléptél. Jól látom ezt? 

Igen, mostanában Szentendrével sokkal kevesebbet foglalkozom. Vannak kisebb önkormányzati megrendeléseim, illetve én csinálom a Szentendrei Teátrum vizuális kommunikációját, de ennél több helyi munkám nincs. Az időm több mint a felét Győrben töltöm, Szentendrére pihenni járok haza. Évek óta először azzal a nyugodt tudattal sétálok az utcán, hogy nem a saját munkáim néznek rám vissza. Kimondottan jó érzés valaki más grafikai megoldásait látni!

Mi történik Győrben?

Hosszú kihagyás után 2021-ben visszamentem az egyetemre. Tervezőgrafika mester szakos hallgató vagyok a Széchenyi Egyetem Design Campusán – idén fogok diplomázni. Azon dolgozom, hogy taníthassak egyszer, akár az egyetemen, akár magániskolában. Most úgy tűnik, ez lesz a következő nagy lépés – legalábbis ebben bízom. 

Miért ültél vissza 33 évesen az iskolapadba?

Egyrészt, ha tanítani akarok, – ami nagyon régi vágyam – szükségem lesz a mester diplomára. A Design Campuson alkalmazott grafikát tanulok, ami sok szempontból különbözik az autonóm festészeti tevékenységemtől, de persze vannak átfedések.
A környezetemben sok az autodidakta művész, én pedig más utat szerettem volna magamnak, amikor 2010-ben elkezdtem a tanulmányaimat. Az a tapasztalatom, hogy rengeteg olyan dolgot tanulok a képzés során, amit más módon nem tudnék elsajátítani.
Persze számomra is egyértelmű, hogy autodidaktaként, egyetem nélkül is sokat tanulhat az ember, ráadásul olyasmiket, amiket meg az iskolában nem tanítanak. Úgy érzem, ezek nem egymásnak ellentmondó megoldások – csupán kicsit más utak. 

A másik válasz az, hogy nagyon kellett már a megújulás, valami friss. Minden félévben van három-négy tervezői feladatunk. Ezek kreatív, izgalmas kihívások, amik – amellett, hogy kijjebb tolják a határaimat – a személyes érdeklődésemet is szolgálják. Az egyes feladatokat az aktuális „mániám”-ra görbítve oldom meg. A legutóbbi félévben, többek között a generatív mesterséges intelligenciával történő képalkotásra pörögtem rá: 2500 képet generáltam, kísérleteztem az AI (mesterséges intelligencia) lehetséges felhasználási módjaival a képzőművészetben, animációban és tervezőgrafikában. 

Most újra megtehetem azt, hogy tisztán a saját érdeklődésem mentén tárjak fel kérdéseket egy-egy féléves feladatban, miközben elképesztően képzett, nyitott és intelligens művésztanárokkal konzultálhatok. Azt hiszem, ez egy komoly adósságom magam felé – amíg Szentendrének dolgoztam, nem tudtam eleget foglalkozni az ilyesmivel. Most nyaranta művésztelepekre járok, és többek között ennek köszönhető az is, hogy most Barcsay-díjat kapok: két éve megállás nélkül vászonra festek, hiszen nincsenek az életemben nyári fesztivál-arculat tervezések. 

A szentendrei munkám elhagyása lehetőséget adott nekem arra, hogy megint felvegyem a fonalat, és sokkal több fókuszt helyezzek a saját projektjeimre, a saját érdeklődésemre. Tulajdonképpen az egyetem is ennek a része. Arról nem is beszélve, hogy a Design Campus hihetetlenül pezsgő, nyitott, folyamatos intellektuális kihívásokkal teli közeg – csodálatos emberekkel tanulhatok együtt! 

Teljesen megszakad a várossal a kapcsolat, vagy azért vannak terveid? 

Juhász Gergő Kaskával hamarosan csinálunk egy szentendrei munkát, ami részben alkalmazott, részben közösségi, részben pedig autonóm projekt lesz. Illetve tavaly nyáron ide szerveztem a Design Campus – remélem hagyományteremtő – nyári művésztelepét is! Szóval azért nem tűntem el teljesen. Ezzel együtt főleg az egyetemre, és az egyéni grafikai megkeresésekre fókuszálok.

Úgy gondolom, minden városra ráfér, hogy ciklikusan változzon az a vizuális nyelv, amin megszólal, és nagyon örülök, hogy látom: a Kulturális Központ anyagai ma már más arculattal jelennek meg, mint az „én időmben”. Úgy gondolom, hogy egy ilyen művészvárosban, mint Szentendre, fontos a változás!

Rengeteget köszönhetek Szentendrének és a Kulturális Központnak – őszintén kívánom minden grafikusnak, hogy töltsön el pár évet egy ilyen pörgős, sokszínű, kavalkádban, mert rengeteget lehet belőle tanulni.

Barcsay-díj

A Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány minden évben Barcsay-díjat adományoz pályakezdő fiatal művészeknek, akik olyan kvalitásos alkotásokat hoznak létre, melyek méltó módon idézik és őrzik Barcsay Jenő szellemiségét, alkotói következetességét és a művészet iránt érzett alázatát.

A pályázaton a Kárpát-medencében, vagy a világ bármely táján élő, magyar ajkú, felsőfokú tanulmányaikat már befejezett pályakezdő festőművészek vehetnek részt.

Az alapítvány 2022-ben három alkotót díjazott. Krizbai Gergely, Krizbo képzőművész mellett M.Kiss Márti és Szabó Franciska festőművészek munkáját ismerte el. A nyertesek kiállítása 2023. március 3-ig látogatható a Fő téri ÚjMűhely Galériában.

Zimre Zsuzsa

Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. február 1-jei lapszámában jelent meg.

Fotó: saját