Az Art Capital fesztivál idei címe: Régi és új álmok. Szentendre belvárosában 18 tematikus kiállítás, 73 művész, ezekhez kapcsolódóan pedig 52 önálló program – tárlatvezetés, színházi előadás, filmvetítés, múzeumpedagógiai program – várja a látogatókat ezen a nyáron. Ünnepélyes megnyitó: 2019. május 25. szombat, 18:00, Fő tér. A vendégeket üdvözli: Gulyás Gábor múzeumigazgató, az Art Capital főkurátora, köszöntőt mond: Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere. Megnyitja: feLugossy László képzőművész, költő. Közreműködik: Karácsony János gitáros, énekes.

Idiosz kozmosz

Az álom a művészet cinkostársa. Álmunkban mindannyian művészek vagyunk: ilyenkor rendhagyó, sokszor szimbolikus képek, meghökkentő történetek, izgalmas asszociációk jönnek létre, amelyek autonóm módon viszonyulnak az éber állapotban megélt világunkhoz. Az álomképek szembetűnő hasonlóságot mutatnak a művészi alkotásokkal. Ahogyan Novalis írta, a műalkotásban „az álom világgá változik, s a világ álom lesz örökre.”[*]

A műalkotások kimeríthetetlen gazdagságát a műélvezet sokféle módja jeleníti meg: minden befogadás, minden értelmezés szükségképpen más, még akkor is, ha az eltérések sokszor elenyészően kicsinek látszanak. Noha az álmokat is lehet kategorizálni, egyik meghatározó jellemzőjük, hogy megélt formájukban kizárólag hozzánk kötődnek. Ébren másokkal osztozunk a világunkban, ám az álmunk csak a miénk. Benne vannak a félelmeink, a vágyaink, a múltunk – sokak szerint a jövőnk is. Két és félezer évvel ezelőtt Efezusban egy görög bölcs, Hérakleitosz olyan idiosz kozmosznak, azaz egyéni univerzumnak nevezte az emberi álmot, amely mások által birtokolhatatlan. Ma sem gondoljuk másként. Az álom az egyes ember beláthatatlanul gazdag, óriási birodalma, alighanem az egyedüli kincse, amit senki nem vehet el tőle.

Az idei Art Capital arra vállalkozik, hogy ebből a roppant gazdagságból, a legmélyebb emberi vonatkozások „tudattalan” hordozójából valamit megmutasson – a művészet révén. A kiállítások és a programok nem a pszichoanalízis révén meghonosodott szempontok mentén közelítenek az álom témájához, hanem mindenekelőtt az emberi szabadságnak azokra az izgalmas odüsszeáira fókuszálnak, amelyekről az álomtapasztalatok tanúskodnak. Amikor a művészetben álmodónak képzeljük magunkat, a képzeletünk teremti meg azt az álomhoz hasonlatos, eredendő állapotot, melybe szívesen térünk vissza újra és újra – ha tudunk. A műélvezethez ugyanis nem csak a befogadó kegyelmi állapotára van szükség, hanem azt megelőzően jó művek, s azoknak perspektívát adó szituációk (például izgalmas kiállítások) kellenek. Szentendre, a képzőművészet magyar fővárosa ez utóbbiakból most olyan gazdagságot kínál, amelyben minden művészetkedvelő örömét lelheti.