Ugrás a tartalomhoz

Apró megfigyelések

Forgács Péter független film- és médiaművész kiállítása látható szeptember 29-től Szentendrén, a MűvészetMalomban. A tárlat egyrészt új művészi irányokat és célokat mutat be, másrészt összegzi a művész munkásságának esszenciáját.

Forgács Péter 1971-ben szobrász szakon kezdte meg tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahonnan politikai okokból hamar eltávolították. 1978-tól 1993-ig a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, ahol Bódy Gábor experimentális filmművészeti munkássága elementáris erővel hatott rá. 1983-ban Bán Andrással közösen alapították meg a Privát Fotó és Film Kutatócsoportot, később Alapítványt és Archívumot. Korai kísérleti filmjei után (Látom, hogy nézek, 1978; Gyerek mozi, 1979; Aranykor, 1985) a Privát Magyarország című, mostanáig húsz tételre duzzadt sorozat első filmje, a Bartos család 1988-ban készült. Epizódjai az 1930/40-es évek amatőr filmfelvételeinek összeillesztése során önálló vizuális nyelvet, új narratívát alakítanak ki. 1978 óta több mint harminc filmet készített, köztük a Márai: Füveskönyv (1991); Wittgenstein Tractatus (1992); Az örvény (1996); osztálySORSjegy (1997); A dunai exodus (1998); A püspök kertje (2002); Saját halál (2008); Méreg (2016) címűeket. A kilencvenes évek elejétől kezdett videóinstallációkat alkotni (Magyar Videó Konyha Művészetben, 1991; Álominventárium, 1995; Pre-Pro-Seca-Tura, 1996; A kaszt ó!, 1997; A Dunai Exodus, 2002; „Col Tempo”.A W. projekt, 2009, Velencei Biennálé, Magyar Pavilon; Pápainé és fiai, 2015; Politzer Saga, 2018–20). Munkái számos neves hazai és külföldi művészeti intézményben megtalálhatók (Szépművészeti Múzeum, Ludwig Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, párizsi Centre national du cinéma et de l’image animée, Centre Pompidou videógyűjteménye, Musée d’Art Moderne, stuttgarti Haus des Dokumentarfilm, berlini Akademie der Künste. A tengerentúlon: The Getty Museum, Los Angeles; New York-i MoMA; Australian Center for the Moving Image, Melbourne. 1998-ban Balázs Béla-díjban, 2007-ben Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült. 2007-ben a holland Erasmus-díjjal tüntették ki, 2008-ban a Saját halál (2008) című filmjével a Magyar Filmszemlén a kísérleti film fődíjában részesült. 

A MűvészetMalomban nyíló kiállítás egyrészt új művészi irányokat és célokat mutat be, másrészt összegzi a művész munkásságának esszenciáját. A kiállítás és a tér elrendezése nem lineáris, a műcsoportokat nem időrendben követi végig a látogató. A nyolc különböző egységet magába ölelő térben az eltérő alkotói korszakok fotói, diaképei, videói és installációi egymásba fonódó szövetet alkotnak. A művész kaleidoszkópszerűen elénk táruló apró megfigyelései elmélyült szemlélődésre hívnak. Forgács Péter wunderkammerében vizuális, szociológiai, esztétikai és kultúrantropológiai kutatás társul a gyermeki rácsodálkozással, a felfedező nyomolvasással. A kiállítás mindenekelőtt az alkotó saját felvételeit is alkalmazó művekre koncentrál. Egyszerre objektív szemlélések és rendkívül személyes megélések, egyszerű jelenségek és titkos enigmák, reprezentációk és identitáskeresések, kitárulkozások és elbújások. Forgács Péter a művészi önkifejezés labirintusába invitál, hogy rácsodálkozhassunk egy rendkívül izgalmas, absztrakt szűrőn keresztül mindarra, ami elsőre konvencionálisnak tűnhet. 

 

Forgács Péter: Apró megfigyelések (18+)

A kiállítást felnőtt nézőknek ajánlják!

MűvészetMalom, Szentendre, Bogdányi utca 32.

  1. szeptember 29. – 2025. január 12.

A kiállítás csütörtöktől vasárnapig 10-18 óra között látogatható.

Kurátor: Iberhalt Zsuzsa

Megnyitó: 2024. szeptember 28. szombat, 17 óra

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.