A Háromkaptár Biokert több mint egy hagyományos biogazdaság, mert azon túl, hogy a tagjai heti rendszerességgel egy kosár helyben termett idényáruhoz jutnak, aktív részeseivé válnak egy közösségnek, amely mára már kertműhelyként és befogadó térként is funkcionál. (Írásunk a SzeVi 5. számában jelent meg.)

„Elindulsz a váci rév felé, az utolsó utcán jobbra, aztán tovább, míg a földútra érsz, és akkor látni fogod a melegházakat…” – valahogy így kezdődött az első beszélgetésem a Háromkaptár kertműhely vezetőjével, Terdi Pankával. Persze hogy egy másik mezőre kanyarodtam le fotós kollégámmal, de végül megtaláltuk a jó irányt. Hideg, szeles napot sikerült kifogni a látogatásra, de hamar elfelejtettük a szelet is, meg a hideget is, annyi izgalmas impulzus ért minket.

Tahitótfalu határában, másfél hektáron terül el ez a kis biogazdaság, mely Vukovich Daniella keze munkáját dicséri. Egy gazdaságon már a bejáratnál látszik, mennyire figyelnek oda a részletekre, itt minden tiszta, rendezett, jól kitalált. Elöl disznók fogadnak. A csüngőhasúakból nem szalonna lesz, mentett jószágok, hobbiból vannak. Csakúgy mint a csirkék, az indiai futókacsák, a birkák és a kecske. Na meg két ló is van a karámban. A birkákat most nyírták meg életükben először, a merinói gyapjak kiterítve várják a feldolgozást. Miután megunjuk a disznófül vakarászást, arrébb sétálunk a fóliasátrakhoz. Fél méteres hálót kell átlépni, a kíváncsi futókacsák ugyanis túl lelkesek, ha friss zöldségekről van szó.

Miközben beszélgetünk, bepillantunk a fóliába, ahol épp szedéshez készülődnek. A saláták, retkek, újhagymák, rukkolák gyönyörű bujaságban teremnek. Arrébb épp a répák mellett gyomlál Daniella egyik kolléganője, egyenként szedve ki a gyomokat egy hosszú célszerszámmal. Utána gyönyörű, tiszta sorok maradnak csak, a gyomoknak hűlt helyük. Mi meg közben Botonddal, Panka kisfiával egy retket majszolunk el, közben arról beszélgetünk, a petrezselyem másik végén van fehérrépa, vagy nincs. Közben arra is fény derül, Panka pszichológus, egy Camphillben (Camphill mozgalom a fogyatékos gyermekeket segítő, velük együtt élő közösség – a szerk.) töltött el pár évet családjával, ahol megismerkedett a földműveléssel és a kétkezi munkával. „Megtetszett az az élet, ott ért egy impulzus, hogy ezt valamilyen formában itthon is meg lehetne csinálni. Miután hazajöttünk, hallottam, hogy Daniella segítséget keres, és úgy döntöttem, megpróbálom. Közben elvégeztem a solymári Waldorf Pedagógia Intézet kertművelés tanár szakát, és tanítom is a gyerekeket Pilisszentlászlón.”

Közösségépítés és kertterápia

Ennek folytatásaként szakkört szerveztek gyerekeknek, akik hetente jöhetnek megnézni, hogy milyen az állattartás, a földművelés. Melyik állat mit eszik, hogy néz ki, hogyan nőnek a növények, mit jelent a palántázás. „Mára ott tartunk, hogy páran a zöldségközösség tagjaiból alapítottunk egy egyesületet, mely a környezeti neveléssel, a természethez való kapcsolódással és terápiával szeretne foglalkozni. Az elv nagyon egyszerű, most azon dolgozunk, hogyan tudnánk azoknak lehetőséget adni, akiknek nincs keretük rá. Ezért találtuk ki, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) mintájára közösségépítés helyett zöldközösség építésbe fogunk.” Pankáék a közösségformálásra helyeznék a hangsúlyt, és az onnan bejövő bevételekből finanszírozzák a kertterápiát – bár Panka szerint nem ez a megfelelő szó. „Ha kell, pajtát építünk, vagy most például szeretnénk egy kis fogadórészt csinálni, ahol az érkezők leülhetnek, és van fedél a fejük felett. Ha eljön ide valaki és készít valami megfoghatót, az már jó, mert ennek látszik az eredménye.” Nem olyan, mint a szellemi munka, itt azonnal látszik az eredmény. „Munka közben megy a történetmesélés, a gyomlálás közben csak azzal, hogy beszélgetünk, megismerjük valakinek egy másik oldalát, és ez segít abban, hogy megismerjék egymást az emberek, akik lehet, hogy egy helyen dolgoznak, de nem tudnak sokat egymásról.”

A tervek között szerepel, hogy az időseket is bevonnák, legyenek kint a szabadban, dolgozgasson, akinek van kedve, sőt az is felmerült, hogy a gyerek és idős csoportok átfedéssel érkezzenek, és a két generáció találkozzon egymással. Ők elsősorban a környékbelieket szeretnék megszólítani közösségépítés gyanánt, hogy az emberek lássák, milyen izgalmas helyek vannak a Szentendrei-szigeten. Tavaly már szerveztek gyerektábort, voltak evezni is, ami olyan jól sikerült, hogy a szülők azóta is kérdezik, mikor lesz a következő. Ebből bontakozott ki az ötlet, hogy meg kellene ismerni a gyerekeknek a Dunakanyart, a növény- és állatvilágot egyaránt.

Ha már közösség, akkor nincs hiány az ötletekben, felmerült például, hogy van a közösségben olyan, aki gyógynövény-kozmetikumokat csinál, és ezeket is meg lehetne helyben termelni, ezáltal is csökkentve az ökológiai lábnyomot.

Magtól az asztalig

A terítés előtti napon már hajnaltól szedik, mossák, méret szerint szortírozzák a zöldségeket, hogy azokat egyenként lemérve dobozolják. Nem könnyű tervezni, mert kiszámíthatatlan, mennyi zöldség lesz pontosan, így lehet, hogy nyáron egyszer csak nagyon sok paradicsomot kap mindenki, viszont tavasszal kevés borsót, mert az nem úgy termett, mint tervezték. „Ez a közösség sok jó embert vonzott ide, és van ennek egy személyes varázsa, ezt már sokan mondták. Nekem például a kedvenc helyem a gyomláláshoz, ahol előttem a Dunakanyar” – meséli Panka.

„Volt, aki kijött egy foglalkozásra, és tag lett nálunk, majd ez lett a saját kertjük, mert a belvárosban laknak és négy gyermekük van, és olyan is akadt, aki azóta két utcányira költözött innen. Sokakban elindít ez valamit, és végül nem csak arról szól, hogy megkapod a rekeszed és viszlát, hanem van egy kapcsolódás, amit a munka csak megerősít.” Daniella és Panka is fontosnak tartja, hogy a vásárlók megtapasztalják, honnan kerül az élelmiszer az asztalra, mennyi munka van addig, mire valaki megpucol egy répát a leveshez. Ezért is vezették be az évi 24 óra munkát, de sokan ennél jóval gyakrabban járnak ki. Jól is jön a sok segítő kéz, a biogazdaságokban alapvetően sok a kézi munka. Szerencsére diákok is szoktak jönni, de vannak, akik sátorral állítanak be, és eltöltenek itt hosszabb-rövidebb időt, aztán tovább állnak. Ilyenkor a kemencét is megrakják, a kertből szedett zöldségek kerülnek a pizza tetejére. Ez az ide járó gyerekek kedvence is, nem véletlenül.

Miközben beszélgetünk, Panka elmeséli, hányszor csodálkozik rá a természet nagyszerűségére. „A természet mindig azt növeszti, amire szükség van, a naspolya például a télre készít fel, ilyenkor tavasszal pedig a vértisztító hatású zöldségek nőnek. A mi rendszerünkben mindig az van, ami helyben terem és az idénynek megfelelő.” Vagyis csak olyanoknak való ez a fajta elköteleződés, akik ezt el tudják fogadni, és nem akarnak tél közepén epret enni.

Kosárrendszer

A kosár- vagy dobozrendszer lényege, hogy a vásárló közvetlenül a termelővel kerül kapcsolatba, tőle vásárol. Meghatározott havi díjat fizet, ennek ellentételezéseként hetente egy dobozt kap, az aktuálisan termő zöldségekből, gyümölcsökből. Egyes termelők télen két hetente adnak dobozokat, mások tartják magukat a heti verzióhoz. A dobozokat átvevőpontokon lehet megkapni, oda mennek érte minden héten az emberek. A Háromkaptárban fontos, hogy minden belépő évi 24 óra munkát vállaljon a kertben. A másfél hektár jelenleg 60 családot lát el friss zöldséggel.