Ugrás a tartalomhoz

A november 13-i testületi ülés főbb hírei

Városrészi költségvetés

Az új városvezetés célja az építményadóból származó bevételek visszaosztása a városrészek között oly módon, hogy a bevétel ott kerüljön felhasználására, ahonnan a befizetés származik. Az új típusú költségvetési tervezés lényegi eleme, hogy a városrészek önmaguk rendelkezzenek költségvetési kerettel annak érdekében, hogy helyben dőljenek el a fenntartási, felújítási kérdések, amelyek az ott élők életminőségét javítják. Szentendre illetékességi területén az építményadóból származó bevétel 2018-ban 504 205 935 Ft volt.

Közösségi tervezés

A városvezetés szeretné aktívan belevonni az érintett lakóközösségeket a felújítások, átalakítások, közlekedési átszervezések koncepcióterveinek kialakításába az ún. közösségi tervezés módszerét használva. A közösségi tervezés lényege, hogy a tervezési folyamatba már egészen korai szakaszában aktívan bekapcsolódnak a helyi közösségek, így a tervek jobban tükrözik a szükségleteiket, igényeiket. További előny, hogy lehetővé válik a folyamatba olyan információk beépítése is, amelyekkel csak az érintettek rendelkeznek, valamint sokkal nagyobb lesz a terv társadalmi elfogadottsága, a közös ügy iránti elköteleződés. A képviselő-testület 15 millió Ft-ot biztosít erre a célra a város 2020. évi költségvetése terhére.

Forgalommodellezés

Megszavazták a képviselők a 11-es út – Ady Endre úttól (Spar áruház) a Kalászi útig terjedő szakasz – forgalmának informatikai modellezésének elkészítését, melynek megvalósítására 15 millió Ft-ot terveztek be a város 2020-as éves költségvetésébe. A jelenlegi állapotra kalibrált forgalmi modell lehetőséget biztosít az egyes beavatkozások hatásainak előre becslésére, a beavatkozások ütemezésének kialakítására. A forgalomszimulációs modelleket hazánkban is egyre szélesebb körben alkalmazzák a tervezésben, hiszen segítségével olyan helyzeteket lehet vizsgálni, amelyek kiépítésére még nem került sor. A modellező eljárások segítségével a közlekedési rendszerben megjelenő járművek viselkedése leírható, előzetesen megbecsülhető a hálózat teljesítőképessége és annak változása különböző intézkedések esetén.

Együttműködés a közlekedési problémák megoldásában

Az elmúlt egy-két évtizedben Szentendre és környéke rohamos fejlődésen ment keresztül. Jelentősen nőtt a lakosság száma, a térségben közlekedő járművek mennyisége, az életszínvonal emelkedése pedig bővítette a közszolgáltatások igénybevételét. A változások nem jártak mindig együtt az infrastrukturális hálózatok korszerűsítésével. A 11-es főút infrastruktúrája régen megérett a felújításra, a HÉV korszerűsítése, a tömegközlekedés hatékonyságának növelése nélkül nem lehetséges könnyítést elérni a közlekedés területén.

A problémák a járás más településein élőket is érinti. A közös problémák megoldása együttes erőfeszítéssel hatékonyabban történhet meg, ezért Szentendre, mint a térség meghatározó települése, kezdeményezi egy olyan konzultációs mechanizmus felállítását a járás településeinek vezetői részvételével, ahol a térség polgármesteri egyeztetni tudnak a közös problémák megoldásáról, illetve közösen lobbizni a megvalósítás érdekében. A testület felkérte a polgármestert a fő problémák listájának összeállítására a városban működő közéleti, civil és szakmai szervezetek, egyesületek és magánszemélyek bevonásával, majd ezt követően alakítják ki a konzultációs mechanizmust, amely lehetővé teheti a közös erőfeszítések koordinálását.

SZÉSZ felülvizsgálata

A képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy a Főépítészi Kabinet segítségével készítsen előterjesztést a decemberi 11-i testületi ülésre a SZÉSZ (Szentendre Építési Szabályzatát és Szabályozási Tervét) felülvizsgálatáról olyan új szempontok alapján, ami lehetővé teszi a város szerkezetét jelenleg károsan befolyásoló irányok megállítását. A városvezetés korábbi erőfeszítései (belterületbe vonás leállítása, a helyi településrendezési eszközök bevezetése) sem állította meg a túlnépesedés folyamatát, a lakosság továbbra is a földrajzi és infrastrukturális adottságok kapacitását meghaladó mértékben növekszik. A lakó- és üdülőterületek beépülése, a többlakásos lakóépületek és lakóparkok épülése következtében jelentkeznek az intézményi ellátottság nehézségei, a parkolási igény kiszolgálásának lehetetlensége, a közlekedés egyre elviselhetetlenebb körülményei.

Rendeletmódosítás

A Kormányhivatal a múlt hónapban lefolytatta átfogó ellenőrzését a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény működésével kapcsolatban. Az ellenőrzés során megállapította, hogy a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló önkormányzati rendelet nem szabályozza az „ellátás megszűnésének eseteit és módjait”, ezért szükség volt a rendelet kiegészítésére.

Alapító okiratok módosítása

  • A Szentendre Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közalapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága tagjainak ötéves határozott idejű megbízatása lejárt (az elnök, dr. Matskási István) személyének kivételével). A meghosszabbításáról vagy az új tagok delegálásáról az alapítónak – Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének – kellett döntést hoznia. Újabb öt évre meghosszabbították Aknay János, dr. Bereczki Lóránt, dr. Cseri Miklós tagok megbízatását. A kuratórium három új tagja lett öt évre: Lang András, dr. Páll István, Szegedi István. A felügyelőbizottság tagjainak – Vincze László, dr. Beregnyei Józsefné, Kerezsi Csaba – újabb három évre meghosszabbították a megbízatását.
  • A Szentendréért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Verseghi-Nagy Miklós megbízatása a 2019. évi helyi önkormányzati választás után megszűnt. A Közalapítvány új elnöke Fülöp Zsolt polgármester lett, ennek megfelelően módosították az alapító okiratot.

Társulási megállapodás-módosítás

A testület módosította a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás Társulási Megállapodását, melyre több ok miatt is szükség volt. Egyrészt a választások eredményeképpen több társult településen új polgármestert választott; valamint az Intézmény székhelyének címe a Szentlászlói út 89.-ről 103-ra változott; illetve az Intézmény korábbi budakalászi telephelye is megváltozott. A társult települések lakosságszámát is módosították a Belügyminisztérium által közzétett adatok alapján.

Szabályzatmódosítás

Aktualizálták és pontosították a közbeszerzési és beszerzési szabályzatot az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer 2018. áprilisi bevezetése óta szerzett tapasztalatok és a bizottsági struktúra változása miatt.

Tájékoztató telekalakítási szerződésről

A Duna korzó 25/2 hrsz. területen korábban irodaházat építeni kívánó CYEB Energiakereskedő Kft. ügyvezetője tájékoztatta a város új vezetését, hogy készek arra, hogy az eredeti szerződés szerinti irodaházat megépítsék, de arra is, hogy az eredeti építési szabályzat visszaállításra kerüljön, továbbá nyitottak a tulajdonukban álló telkek önkormányzat részére történő értékesítésére is. A képviselők részletes tájékoztatást kaptak a korábban kötött szerződésekről és a jelenlegi állapotról. A településrendezési tervben szereplő vállalások tekintetében a CYEB Kft. az Evező utca megépítésével van késedelemben, melynek teljesítésére póthatáridőt szabtak a képviselők.

Közbeszerzés átruházása

A „Villamos energia 2020-ra Szentendre” tárgyú közbeszerzési eljárását lezáró döntést a testület átruházta a Közbeszerzési Bizottságra, mivel a lezáró döntést nem sikerült erre az ülésre előkészíteni, viszont a döntést még november hónapban indokolt meghozni.

Tanteremfejlesztés az Izbégi iskolában 

A testület 2018-ban jóváhagyta az Izbégi Általános Iskolában megvalósítandó tanteremfejlesztésről szóló együttműködési megállapodást szövegét, de szövegének jelentős változása miatt most ismételten dönteni kellett róla. A megállapodás szerint az intézmény kétszintes épületszárnnyal bővül  4 tanteremmel, 2 fejlesztőteremmel, szertárakkal, vizes blokkal az I. ütemben. A kialakítás II. ütemében tornaszobával és a hozzá tartozó öltözőkkel is bővíthető lesz az iskola. Az együttműködési megállapodás értelmében az alap beruházás teljes költségét központi költségvetési forrás biztosítja, az önkormányzatnak az önerőt sem szükséges biztosítania. A konzorciumi szerződés aláírására idén áprilisban került sor a beruházás megvalósítójával, a BMSK Beruházás, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt-vel.

Módosították a felvételi körzethatárokat

A rendelet értelmében a települési önkormányzatokat véleményezési jogkör illeti meg az általános iskolák felvételi körzethatárainak megállapításával kapcsolatban, ennek megfelelően a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Hatósági Főosztálya kérte az önkormányzatot, hogy jelezze, kíván-e változtatni a 2019/2020. tanévre a körzethatárokon, illetve kérte a hátrányos helyzetű, általános iskolába járó gyermekek létszámának megadását intézményi bontásban.

Az iskolai körzetek utcajegyzék az alábbi kiegészítésekkel bővült:

  • a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium felvételi körzetébe került: Áchim András utca, Alkony utca, Arasz utca, Árvácska utca, Béke köz, Bérc köz, Birs köz, Bölény utca, Cincér utca, Cinke utca, Czóbel sétány, Csalitos utca, Csóka köz, Csúcs köz, Evező utca, Fagyal köz, Fertő köz, Fülemüle utca, Galagonya utca, Hársfa utca, Határ utca, Hegymester köz, Hóbogyó utca, Ignatovity Jakov utca, Janicsár utca, Jankó János utca, Kamilla utca, Kankalin köz, Kert utca, Korniss Dezső sétány, Kőhíd utca, Kőzúzó utca, Lomb utca, Meggyvágó utca, Mese utca, Mókus köz, Palánta utca, Rét utca, Római Várkert utca, Sánc köz, Som utca, Szerb Kálvária tér, Sziklás utca, Szöcske utca, Sztelin utca, Tölgyfa utca, Török köz, Ulcisia köz, Vak Bottyán utca, Vastagh György utca, Vércse utca, Vezér köz, Viola utca, Zene köz;
  • a Barcsay Jenő Általános Iskola felvételi körzetébe került: Agyagos utca, Apáti Abkarovics Béla utca, Árnyas köz, Barka utca, Bojtorján utca, Bor utca, Bubán tér, Cserjés utca, Csiga köz, Csipke köz, Erdőszél utca, Eső utca, Fagyöngy utca, Füge köz, Gébics utca, Gém utca, Gerinc utca, Gerle utca, Gyepes utca, Gyopár utca, Gyökér utca, Hód utca, Homoktövis utca, Hörcsög utca, Huba köz, Ilona köz, Inda utca, Jeges köz, Jeges utca, Kada köz, Kada utca, Katica utca, Kikelet utca, Kilátó utca, Kopár utca, Korona utca, Kökörcsin utca, Kömény utca, Kőris utca, Kulacs utca, Kurta utca, Levél köz, Makkos utca, Medve utca, Meggyfa utca, Ménes utca, Meredek utca, Mirtusz utca, Mormota utca, Morzsa utca, Must köz, Nádas utca, Napraforgó utca, Nárcisz utca, Naspolya utca, Nyárfa dűlő, Nyúl utca, Nyuszt utca, Ökörszem utca, Patron utca, Pillangó köz, Pillangó utca, Pirkadat köz, Pitypang utca, Pocok utca, Prés köz, Rege utca, Rézsű köz, Ringló utca, Róka köz, Rövid utca, Szalonka utca, Szántó utca, Szeles utca, Szirom köz, Tarka utca, Tas utca, Tövis utca, Túzok utca, Vackor köz, Vadrózsa utca, Vándor utca, Veréb köz, Vészi Endre utca, Zabla utca, Zsálya köz, Zsálya utca, illetve törölték a Kőhegy és a Csend utcákat;
  • az Izbégi Általános Iskola felvételi körzetébe került: Alma utca, Anna köz, Árva utca, Babér utca, Bárány utca, Barátság köz, Bíbor utca, Borsika utca, Bölcsöde köz, Dömörkapu út, dr. Cséby Antal utca, Fahéj utca, Galóca utca, Gyertyán utca, Húr utca, Kapcs utca, Kút utca, Kuvik utca, Lapos utca, Leánder utca, Mustár utca, Ostor utca, Ölyv köz, Pálma köz, Patak sor utca, Pilisi utca, Sárfű utca, Sármány utca, Seregély utca, Sirály utca, Szélső utca, Tárkony utca, illetve törölték a Pilis közt, Szarvas-hegyet, a Szentlászlói út helyett Szentlászlói út 36-tól, a Sztaravodai út helyett Sztaravodai út 36-tól szövegre módosult;
  • a Templomdombi Általános Iskola: Áprily Lajos tér, Ferenczy Károly köz, Fortuna köz, Szerb köz, illetve törölték a Csillag utcát.

A jegyzői nyilvántartásban Szentendrén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező hátrányos helyzetű gyermekek létszáma intézményi bontásban:

  • a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban 7 gyerek,
  • az Izbégi Általános Iskolában 5 gyerek,
  • a Barcsay Jenő Általános Iskolában 12 gyerek,
  • a Templomdombi Általános Iskolában 3 gyerek,
  • a Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény Bárczi Gusztáv Tagintézményében 2 gyerek.

VSZ-tájékoztató

A Városi Szolgáltató Hulladékgazdálkodási és Köztisztasági Divíziója 2019. III. negyedévének szilárd hulladék kezeléséről és a köztisztaság helyzetéről adott tájékoztatást. Változások nem történtek, a közszolgáltató 2018. januártól a Fővárosi Közterület-fenntartó nZrt., a feladatokat pedig a közszolgáltató alvállalkozójaként továbbra is a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. látja el, a begyűjtött hulladékot a rákospalotai égetőműbe szállítják. Lomhulladék tekintetében minimális, a szezonalitásnak megfelelő emelkedés volt az előző negyedévhez képest. A szelektív hulladékmennyiségek tekintetében is növekedés volt, elsősorban a műanyag PET palackok és az üveghulladék esetében.

További cikkeink a témában