Tegzes László életének 73. évében méltósággal viselt, súlyos betegségben elhunyt. Korábbi munkatársai emlékeznek róla összeállításunkban.

 

A legjobban az a kép fogott meg, hogy kortól függetlenül milyen sokan küldtek Laci barátomat búcsúztató gondolatokat a neten. Kortól függetlenül emlékeznek, ami a legjobban mutatja, hogy a fiatal korosztálytól az idősekig, barátoktól polgármesterig mindenkiben mély érzelmeket keltett Laci bácsi, Laci barát, Apa elmenetele.

Rövid válogatás az emlékezőktől:

– Apa, Öcsi, Laci, Nagyapa, Laci bá’ hiányzol.

– Egy egész generációnyi “kis cserkész” őrzi ŐT a szívében!

– Nem volt olyan kollégája, aki ne tisztelte, becsülte volna. A belső nyugalma bámulatos volt! Hiányozni fog!

– Egyszer elmesélte nekem, hogy Tegzes nagyapa milyen jó fej volt: mikor utazott, minden nap küldött haza egy képeslapot, mindig egy másik gyerekének címezve. Nagyon tudta, milyen egy jó apa.

– Kiváló ember, kiváló kolléga, példamutató Apa –  én így emlékezem.

Ezek a rövid gondolatok jellemzik életútját. Volt szerencsém vele dolgozni, először, mint ügyfél, amíg a Szentendrei Polgármesteri Hivatalban dolgozott, majd, mint kolléga a Magyar Közútnál. Ügyfélként a legmagasabb szintű hozzáértés és segítőkészség fogott meg, kollégaként ugyanez az érzés –  kiegészítve azzal a bizonyossággal, hogy az általa intézett ügyek mintául szolgáltak az ügyintézők számára. Ez a képessége hamarosan feltűnt a hivatalnoki sorban és gyorsan elcsábították, hiszen máshol is szükség volt kiváló szakemberekre.

A hivatalnoki folyosónkat, én az irodámat az Ő otthonról hozott térképeivel, lenyomataival díszítettem, melyekre, ha ránézek, büszkeség fog el, hogy ilyen nagyszerű emberrel dolgozhattam együtt.

Rozi lányom párja, Tamás a Tegzes család fogadott sokadik gyermekének számít. Ebből is eredően sokszor szóba került közöttünk a Laci bá’, hogy és miként van, éppen mit farigcsál?

Akire így lehet emlékezni, annak bizonyosan szép élete is volt, de ezt a titkot már örökre magával viszi.

Nyugodjék békében!

Horváth Frigyes

 

Tegzes Lacira nagyon sok szeretettel és nagy tisztelettel gondolok. Ismeretségünk  kis híján harminc éves.

A rendszerváltás után ismerkedtünk meg úgy, hogy a szentendrei Polgármesteri Hivatalba kerültem dolgozni,  ahol ő már régóta tevékenykedett, és ott a főnököm lett. Nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk és a többi kolléga között is. Ennek alapja Laci végtelen becsületessége, tisztessége, embersége, jó kedélye és jó humora volt. A jó munkahelyi légkörben a nehéz ügyeket is könnyebb volt megoldani. Sokat kívánt az emberektől, de ő még többet nyújtott, mindig teljes erőbedobással dolgozott, és csak jó példát mutatott.

Később többen elhagyták a szentendrei hivatalt, köztük Laci és én is. Egy-két évvel később azonban mi ketten már ismét egymás mellett dolgoztunk, ezúttal a Főpolgármesteri Hivatalban. Nagyon jó visszagondolni arra az időszakra, Lacinál kellemesebb, segítőkészebb, okosabb kollégát el sem tudok képzelni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen jó emberrel dolgozhattam együtt.

Laci azonban nem csak jó kolléga volt, hanem nagyon jó barát is. Már húsz éve, hogy magánemberként is rendszeresen összejöttünk hatan – volt szentendrei kollégák – és megosztottuk egymással az örömeinket és gondjainkat. Most már hatból csak négyen maradtunk, Laci előtt távozott Németh Gábor volt szentendrei polgármester az élők sorából és a mi kis társaságunkból. Mindannyiunknak nagyon fog hiányozni Laci személye, csendes humora és végtelen jó EMBERSÉGE.

Amíg élek, emlékezni fogok Lacira, őt nem lehet elfelejteni! Ha példaképet lehet állítani a fiataloknak, akkor ő lehet az!

 

Kovácsházyné F. Györgyi