Ugrás a tartalomhoz

Zöld pályázatok iskoláknak, gyerekeknek, felnőtteknek

Három pályázatot írtak ki fenntarthatóság, környezetvédelem témakörben gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hogy ráirányítsák a figyelmet az élővilágra, környezetünkre.

Az első pályázat komplex környezeti nevelési programra szól, és iskolánként 2.000.000 forintot lehet elnyerni. Az alap- és középfokú iskoláknak szóló programra május 31-ig lehet jelentkezni. Ahogy a kiírók fogalmaztak: “Szeretnénk elérni, hogy a fenntarthatóság a mindennapokat átszövő, motiváló, vonzó és valódi életformává váljon, melynek előmozdítói lehetnek az iskolai közösségek.”

Gondozd a kerted!

Szól a felhívás, melyben 3-14 éves gyerekeket szeretnének megszólítani, akik otthon  vagy máshol saját kiskertet alakítottak ki, gondoznak. A program célja: a legfiatalabb korosztály ösztönzése saját kiskert kialakítására, mely során már fiatalon elsajátíthatják a kertművelés alapjait, kapcsolatba kerülhetnek a talajjal, a növényekkel, a kert hasznos és káros állataival, megtapasztalhatják a növények nevelésének lépéseit, és saját munkájuk eredményét, gyümölcsét. Április 30-ig lehet regisztrálni a pályázatra, melynek eredményhirdetése nyár végén várható.

Méheket a kertbe! 

Mindannyian tudjuk, ha ezek a néhány centis rovarok kipusztulnak, az emberiségnek is vége lesz. Talán ezt még elkerülhetjük, de ehhez vissza kell csalogatni az apró kis lényeket a kertünkbe. A gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító pályázat az irodalom, rajz-festészet, tervezés kategóriában várja az alkotásokat május 20-ig. 

Címlapkép: Royal Botanic Garden Sydney/flickr

 

 

További cikkeink a témában