Ugrás a tartalomhoz

Vegyen egy csempét egy köztéri szoborra!

Közösségi összefogással jöhet létre Deim Pál alkotásának felállítása Szentendrén, a nagyposta előtti Deim téren, a művész születésének 90. évfordulója alkalmából.

Szentendrén nem az első alkalom, hogy a közösség összefogásával valósul meg köztéri szobor. A Ferenczy Múzeumi Centrum a szentendrei önkormányzat és a Deim Pál Archívum közreműködésével egy köztéri szobor felállítását tervezi jövő tavaszra a Deim Pál téren, a magyar neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő alakja előtt tisztelegve. A 3X3 méteres alkotás 56 zománclapból áll, a város a szobrot részben közadakozásból szeretné létrehozni, a plasztika becsült költsége 8 millió forint, amihez a múzeumi centrum 3 millió forinttal, a város egymillió forinttal járult hozzá.

Támogatói est

December 9-én, a Ferenczy Múzeumban rendezett támogatói esten Fülöp Zsolt
polgármester kiemelte: egy város arculatához hozzátartoznak a közterein álló műalkotások,
különösen ebben a városban, amelyhez megannyi művész munkássága kapcsolódik. A
szobor megvalósulásával egy időben elindulhat a városrész megújulásának folyamata is.
Prosek Zoltán múzeumigazgató a tervezésről és az előkészületekről beszélt, melyek már
nyáron elindultak, párhuzamosan a Deim tér ünnepélyes névadásával. A múzeum többek
között geodéziai vizsgálatokat és feltárásokat végzett a területen.
B. Szabó Veronika építész, a tervezési folyamat irányítója a támogatói esten elmondta, hogy
az anyagkiválasztásnál nemcsak a zománcfelület ellenálló képessége volt szempont, hanem
az is, hogy a felület hűen adja vissza a színek intenzitását.

A szoborról

A Tájékozódási plasztika a művész köztéri szoborterveként született meg 1976-ban, a
kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepen, Deim Pál egyetlen
zománcalkotásaként.
A háromszor háromméteres alkotás 56 zománclapból áll, amely egy vázszerkezetre kerül, a
lapok pontos illeszkedése érdekében ragasztásos technológiával. A szobrot a téren belül úgy
helyezik el, hogy az arra közlekedők találkozhassanak vele, körbejárható, átjárható lesz, a
már kitaposott ösvény fölé, mint kapu emelkedik majd.
Az 1×1 méteres, zománcozott táblák gyártását a Bonyhádi Zománcárugyár végzi majd, a
szobor talapzatának elkészítésében a szentendrei Szebeton lesz partner.

Közösen a köztéri Deim-szoborért

A közösségi finanszírozás lehetőséget teremt bárki számára, hogy adományával
hozzájáruljon a szobor 2023 tavaszára tervezett felállításához és fenntartásához.
A közösségi finanszírozás részeként lehetőség van megvásárolni a Ferenczy Múzeumi
Centrum gyűjteményében található, Építészet III. (1974) című Deim-alkotás szitanyomatát,
amelyből 115 példány készült a Szentendrei Grafikai Műhely kivitelezésében.
Aki csatlakozik a Deim-szobor Támogatói Köréhez, az 56 zománctábla egyikének jelképes
tulajdonosává válhat minimum 56 000 Ft-os hozzájárulás esetén. A táblák előállítási,
karbantartási költségeihez cégek, baráti társaságok, családok is hozzájárulhatnak. Az
adományozó nevét – az adományozó hozzájárulásával – a szobor mellett felállított
bronztáblán teszik közzé.

A hozzájárulásokat az alábbi bankszámlaszámra várják 2023. február 28-ig:

Ferenczy Múzeumi Centrum – Gyűjtés alszámla
11784009-15440196-10140004

Az adománygyűjtés és a Deim-szobor Támogatói Kör további információiról, illetve a
szitanyomat elérhetőségeiről kérjük, tájékozódjon az FMC weblapján.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Választások 2024 című bejegyzéshez

Választások 2024

6 órától 19 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelynek névjegyzékében szerepel a választó.