A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) OKOSTÁNYÉR® néven a lakosságnak szánt közérthető, az egészséges táplálkozásra vonatkozó útmutatót készített az MTA ajánlásával. Mire érdemes szerintük figyelni? Egyaránt fogyasszunk zöldségeket, gabonaféléket, gyümölcsöket és állati eredetű fehérjéket (tej és tejtermékek, halak, húsok, tojás). Felhívják a figyelmet a rendszeres étkezés és a folyadékbevitel fontosságára, illetve arra is, hogy a lehető legkevesebb sót, cukrot és zsiradékot használjunk az ételek elkészítéséhez.
Az ajánlások betartás otthon mindenkinek a saját felelősége, a közétkeztetésben azonban szigorú szabványok és szabályozások kötik a szolgáltatókat.
Szentendrén a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. szervezeti egységeként működő közétkeztetési divízió felel azért, hogy a bölcsődésektől a szépkorúakig mindenki változatos ellátáshoz jusson. Fehér Zoltán divízióvezető pontosítása szerint ők látják el az önkormányzati bölcsődét és óvodákat, az állami fenntartású iskolákat, a gondozási központot, az önkormányzat hivatalait, illetve bármely szentendrei lakost, aki befizet a szolgáltatásaikra. Két főzőkonyhájukban naponta 2500-2600 embernek készítenek ételt, köztük a speciális étkezési igényűeknek is.
A változatosság jóllakat
A SciencDirect oldalán olvasható kutatás szerint, ha a gyerekek csak egyféle menü közül választhatnak, nagyobb az esélye annak, hogy sokan nem eszik meg, vagy nem tartják ízletesnek. Ha viszont több lehetőség van (pl. főétel, köret, alternatív főétel, zöldsaláta, gyümölcs), akkor nagyobb eséllyel találnak olyan kombinációt, amit szívesen megesznek, így csökken az ételpazarlás és javul a tápanyagbevitel.
Szentendrén a városvezetés, az intézmények és a divízió közösen megfogalmazott igénye alapján hasonló elvek szerint kezdték el a közétkeztetés reformját 2024 februárjában. Az iskolák felső tagozatán tízóraira heti három alkalommal főtt virsli, tojásrántotta és hidegtálak közül, heti két alkalommal pedig különböző pékáruk közül választhatnak a diákok. Újabban pedig az óvodások is nagyobb tálalón elhelyezett többféle felvágottból és sajtból válogathatják össze a tízóraijukat. Mindez már óvodás korban az étkezéssel kapcsolatos tudatosságot és önállóságot erősíti. A már említett angol kutatás eredményét a választás lehetőségének jelentőségéről Fehér Zoltán így fogalmazza meg: az ember először a szemével eszik.
A divízióvezetőtől megtudtuk, hogy egyszerű praktikákkal is igyekeznek törekedni a sokféleségre. Az őszi-téli időszakra narancsfacsaró gépet bérelnek, hogy az óvodákban heti egy alkalommal frissen facsart narancslé formájában tudjanak a gyerekeknek „vitaminbombát” kínálni, illetve gyümölcsprést is beszereztek, hogy a saját készítésű 100%-os alma és körtelevet is fel tudják venni az itallapra. Igaz, ezek elfogadtatásában egyelőre a pedagógusok segítségére szorulnak, mivel a valódi gyümölcsből, tartósítószer nélkül készült italok sok gyerek számára szokatlanok.
Javuló minőség, magasabb színvonal
A friss alapanyagok felhasználására az MDOSZ útmutatója is felhívja a figyelmet. Az idén nyáron elvégzett fejlesztésnek köszönhetően ebben az irányban is történ lépés a városban. A központi konyhára beszerzett burgonyakoptató (krumplipucoló) és aprító gépek lehetővé tették, hogy az eddig használt vákuumfóliázott, kénnel vagy citromsavval előkezet helyett friss burgonyát használjanak a krumplis ételekhez. Mindez nemcsak az alapanyag minőségének javulását jelenti, hanem a készételét is, hívja fel a figyelmet Fehér Zoltán. Az izbégi és a Barcsay Jenő Általános Iskolák tálalókonyhájában légkeveréses sütőket állítottak fel, hogy a rakott ételek besütése helyben történhessen, és azok a lehető legfrissebben kerülhessenek a tányérokra.
„Az egészséges táplálkozás több, mint az elfogyasztott étel. A nyugodt körülmények között, élvezettel elfogyasztott étel számtalan előnnyel jár” – fogalmaz a már többször idézett OKOSTÁNYÉR®. A szentendrei központi konyha étkezőjében éppen ezért választották el a mosogatókat az étkezőasztaloktól, illetve állítottak be új, praktikus tárolókat a tálcák visszahelyezésére.
Megújult a hidegkonyhai részleg is, jelenleg a gördülékenyebb tízóraiztatást és uzsonnáztatást szolgálja, és ideális esetben további reformlehetőségeket rejt. A fejlesztések a jövőben is folytatódnak Fehér Zoltán reményei szerint.
Kárpáthegyi Bálint