Ugrás a tartalomhoz

Utcafórumok nyári szünettel

Június 25-én Sztaravoda, majd 27-én Lászlótelep a következő két utcafórum helyszíne. A júniusi két utolsó alkalom után nyári szünet következik, majd szeptembertől újra indulnak a fórumok.

A 2015-ben Párbeszéd Szentendréért, majd 2017-ben Párbeszéd a városrészekért elnevezéssel indított konzultációsorozat célja, hogy a város vezetői feltérképezzék a városrészek sajátos igényeit annak érdekében, hogy a lehetséges fejlesztésekből a területenként legfontosabbnak tartott beruházások valósuljanak meg.

A városrészekben megszervezett fórumokon Verseghi-Nagy Miklós polgármester, valamint a körzet önkormányzati képviselője és más városvezetők a lakókkal személyesen, kötetlen formában beszélgetnek arról, hogy milyen fejlesztési igényeik vannak, milyen problémákkal küzdenek területükön.

2018-ban a húsz alkalomból álló fórumsorozat április 23-án kezdődött és október 15-ig tart (július-augusztusban szünetel).

Június 25-én hétfőn Sztaravoda, Oázis mögötti park, 27-én szerdán Szmolnyica sétány, fitneszpark a helyszín.

Szeretettel várja a lakókat a polgármester és a körzet önkormányzati képviselője a 17-től 19 óráig tartó találkozókra, melyekbe a később érkezők is zavartalanul bekapcsolódhatnak.

A következő utcafórumok időpontjai és helyszínei

  • június 25. hétfő 17:00: Sztaravoda, Oázis mögötti park
  • június 27. szerda 17:00: Szmolnyica sétány, fitneszpark
  • szeptember 3. hétfő 17:00: Rózsakert, Rózsakert, sorompó mellett
  • szeptember 10. hétfő 17:00: Belváros II., Apor-híd
  • szeptember 17. hétfő 17:00: Alsó-Pismány, Pismány ABC parkoló
  • szeptember 24. hétfő 17:00: Szarvashegy, Forrás utcai buszforduló
  • szeptember 26. szerda 17:00: Boldogtanya,  Ilona pihenő – Boldogtanya és Kis-Boldogtanya
  • október 8. hétfő 17:00: Pismány, Barackos alsó buszforduló
  • október 10. szerda 17:00: Petyina-Tyúkosdűlő környéke, Barackvirág u.
  • október 15. hétfő 17:00: Pismány-csúcs környéke, Czóbel park – Északi-Belváros, Pismány-csúcs és a Pap-sziget környéke

További cikkeink a témában