Ugrás a tartalomhoz

Új játszóelemekkel gazdagodtak a Vasvári-játszóterek

A napokban két játszótérre is kerültek új játékok a Vasvári lakótelepen, a Deák Ferenc utcában. A kivitelező Játszópark Kft. összesen öt elemet telepített Zakar Ágnes képviselő kezdeményezésére, önkormányzati forrásból. A fejlesztés költsége közel hárommillió forint volt.

 

A Deák Ferenc utcai játszótéren három elemet telepítettek. A vonat, a kis mászófal és mászócső kiválasztásánál az volt Zakar Ágnes és Kudett Krisztina városi főkertész fő szempontja, hogy az elemeket kisebb gyermekek is tudják használni, illetve a kis helyigényük miatt maradt hely a téren a labdázásra is. A kisebb játszótérre pedig két elem került: egy hinta ütéscsillapítással és egy egyensúlyozó eszköz.

Zakar Ágnes mindig is szívügyének tekintette lakótelepi fejlesztéseket: a körzetében lévő Füzespark és Vasvári-lakótelep folyamatosan szépül, hogy a lakók minél komfortosabban érezzék magukat otthonukban, szűkebb környezetükben.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.