Ugrás a tartalomhoz

Udvari játszóeszközök a Rákóczi iskolának

Ünnepélyes keretek között adták át 2018. december 14-én a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium belső udvarán az új játszóeszközöket a gyerekeknek. A játszóeszközök beszerzéséhez, telepítéséhez szükséges összeghez Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Petricskó Zoltán alpolgármester saját keretéből biztosított 1,25 millió forintot. A kisdiákok betlehemes műsorral köszöntötték a meghívott vendégeket, majd birtokba vették az új csúszdát, hintát.

A régi, elavult játszóeszközöket újra cserélték a projekt során, melyek immár biztonságosak, az előírt szabályoknak megfelelőek. A játszóeszközök alatti terület gumiborítást kapott, s az udvarra kényelmes padokat, illetve egy homokozót is telepítettek, hogy az iskola legkisebbjeinek, az elsős-másodikos diákoknak a tanulás mellett a játékra is maradjon lehetősége. Molnárné Reskovits Zsuzsa, az intézmény igazgatója az ünnepségen megköszönte az önkormányzat segítségét, és elmondta, nemcsak a játszóeszközökre fektetnek hangsúlyt, de az Ökoiskola rangjához méltón, az udvaron kis biokertet is kialakítottak. A hasznos fűszernövényeket a gyerekekkel közösen gondozzák, maguk készítette táblákkal látták el, így játékos formában újabb ismereteket szerezhetnek a gyerekek a növénygondozás terén is.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Érvényesek az okmányai? című bejegyzéshez

Érvényesek az okmányai?

A 2024. évi választások miatt kiemelt jelentőségű, hogy a választópolgárok okmányain érvényes adatok szerepeljenek