2019. 08. 18.

vasárnap

SZENTENDRE időjárás

Szülinapi party a V8-ban

2019. április 30., 18:00

Az idén 10 éves fennállását ünneplő V8 Uszoda és Szabadidőközpont különleges programsorral, vizes kalandparkkal, sportjátékokkal, szellemi tornával és sok más születésnapi meglepetéssel várta a gyerekeket és a felnőtteket a V8-ban 2019. április 27-én.


A V8 ezen a szombaton lufikkal díszített kapuval hívogatta a szülinapi partyra a szentendreieket. A kicsit hűvösebbre fordult idő is kedvezett a szervezőknek, hiszen nagyon sokan választották ezt az egyedi élményekkel teli napot a V8-ban. A szervezők olyan különleges programokat kínáltak, melyeket csakis ezen a napon lehetett kipróbálni a V8-ban.

Fontos esemény zajlott például a vendégek által eddig nem használt tetőteraszon: a csodás kilátásra, de leginkább Szentendre most megnyíló újdonságára csodálkoztak rá a látogatók. Ugyanis megnyitotta kapuit a város első minigolf pályája és mezítlábas ösvénye, mely május közepétől minden hétvégén várja a családokat és baráti társaságokat egy jókedvű kihívásra. A 10 lyukas pálya elsőre ugyanis egyszerűnek tűnik, de ha az ember kipróbálja, rá kell jönnie, hogy egyáltalán nem az és észrevétlenül lehet eltölteni itt másfél órát a barátokkal a pici lyukakra vadászva.

A legizgalmasabb programok az uszodatérben és természetesen a medencében várták az érdeklődőket. A tanmedencében már délelőtt zajlottak az izgalmas vízilabda mérkőzések a piciknek, délután pedig a nagymedence lelátóin a nagyobb gyerekek mérkőzésén drukkolhatott a közönség. A V8 ünnepi szülinapi vízilabdakupa összecsapásán a KÓPÉ UVSE mérte össze tudását a Monor SE és az Oázis SK csapatával.

A nagymedence délelőtt és koradélután merőben más arcát mutatta: a feszített víztükrű medence ez alkalomból keresztben osztott sávokkal a látványos és nagyon szórakoztató kajakos, szörfös, deszkás kalandprogramoké volt. A vállalkozószellemű apukák egészen a kajakos kötélhúzóversenyig merészkedtek. Győztes nem volt, csak nyertesek: mindenki, aki kipróbálta a vadvízi kajakot és az új őrületet: a SUP-ot. A népszerű vizes ugrálóvárak mellett a legbátrabbak víz alatti kincskereső és ügyességi játékokban is részt vehettek, vagy gyakorolhatták a vízilabda kapura dobást.

Csobbanás után szellemi torna és „szárazföldi” játékok várták a családokat. A játékok a felnőtteket éppen úgy elvarázsolták, akár e gyerekeket. Az aulában és a konferenciatermekben családokat, baráti társaságokat vártak a Smart-room, azaz fejtörő szobával, Lego-műhellyel és Nerf-pályával. Az Offline Center Pontnál bowlingozni, biliárdozni, csocsózni és pingpongozni lehetett, de a legkreatívabb ügyességi játékok az Egy perc és nyersz cím alatt futottak. A gyerekek kipróbálhatták a népszerű csillámtetoválást és az éremeső dobogón fotózkodhattak érmeikkel, kupáikkal, melyeket ezért érdemes volt magukkal hozni. Az épület előtt a legjobb szelfiket a sporthajóban lehetett kattintani, és nagy sikere volt az emeleten a különleges biciklinek, a SmooGo Bike-nak, amire rápattanva mindenki magának préselhette a gyümölcsös frissítőt.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a V8 Uszodába szeretnek jönni a szentendreiek. Ezért azon vagyunk, hogy minél többször szervezzünk olyan programokat, melyek az úszás, edzések és a mindennapos sportolás mellett az egészséges életmódról szólnak és a szabadidő tartalmas és minőségi eltöltését jelenthetik a családoknak kicsiktől nagyokig, felnőttekig egyaránt. A 10 éves szülinapi party célja az volt, hogy megmutassuk, mennyire sokféle arca van a város egyetlen uszodájának, hogy ez több mint uszoda: ez egy közösségi tér, melyet a szentendreiek mindig magukénak érezhetnek. A születésnap sikerén felbuzdulva ígérem, hogy jövőre is lesz Kalandra fel! még több játékkal, izgalommal és kalanddal” – mondta Wildner Márton ügyvezető a V8 Uszoda és Szabadidőközpont 10 születésnapja kapcsán.

A szervezők köszönik a programban részt vevő, a V8 Uszoda és Szabadidőközpontban tevékenykedő egyesületek munkáját: Vizipók SE, SZEF SE, Gyógyúszók SE, Danubius Sportegyesület, KÓPÉ UVSE, Elevenek SE, Habrenalin Kft – vadvizes evezés, Gólyaswim. És nagy köszönet jár a sok-sok szentendrei támogató cégnek, akik szolgáltatásokkal vagy nyeremények felajánlásával járultak hozzá a szülinap sikeréhez. Ezen a héten érdemes lesz figyelni a V8 facebook oldalát, mert minden nap értékes és érdekes családi nyeremények, kültéri- és társasjátékok, szolgáltatások találnak gazdára azok között, akik megjelentek a Kalandra fel! eseményen és regisztráltak is. A legértékesebb nyeremény kétségkívül a V8 által felajánlott fődíj lesz: egy 20 fős szülinap bowlinggal, biliárddal és óriástortával.