Szentendrén a Gondozási Központ, a Püspökmajor bölcsőde és a Családsegítő szolgálat munkatársai, az önkormányzat szociális ellátásban dolgozó partnerei és segítői pótolhatatlan szerepet töltenek be az idősek, a családok, a nehéz helyzetbe került emberek támogatásában. A szociális munka napján elismeréssel és hálával gondolunk mindazokra, akik emberséggel, türelemmel és szakértelemmel segítik a közösség legelesettebb tagjait. Ez a nap emlékeztet arra, hogy a gondoskodás és az emberi méltóság védelme mindannyiunk közös felelőssége. A megnyitó után Fülöp Zsolt polgármester beszédében köszönetet mondott valamennyi szociális dolgozónak – a város intézményeiben és szolgálataiban tevékenykedőknek –, akik előítélet nélkül, emberséggel fordulnak mások felé. Kiemelte, hogy munkájukban a legfontosabb az emberi kapcsolat, az, ahogyan egymásra tekintünk. A polgármester egy szimbolikus gesztussal is kifejezte elismerését: egy rózsaszálat tartva a kezében arról beszélt, hogy a virág tüskéi és a lehulló szirmok az emberi sérüléseket, a bántó szavakat és az elutasítást jelképezik. „Így kerül kapcsolatba veletek az ember, aki csupa tüske, aki sebeket hordoz – mondta –, de ti mégis meglátjátok benne a teljes virágot, az embert, és segítetek neki abban, hogy újra értékesnek lássa önmagát.” A beszéd zárásaként hangsúlyozta: bár a tüskék megmaradnak, a szociális munkások nap mint nap képesek „egy-egy tüskét letörni”, enyhíteni a fájdalmat, és ezzel emberibbé tenni a közösséget. „Köszönöm, hogy így gondolkodtok embertársainkról, a szentendreiekről, akiknek szükségük van rátok. Köszönöm a szolgálatot mindannyiunk nevében” – zárta gondolatait a város vezetője.
Az ünnepségen Galambos Csanád, Levente-díjas szaxofonos és zenésztársai adtak meghitt, színvonalas műsort. Az ünnepség méltó alkalom volt arra, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik a mindennapokban emberséggel, türelemmel és hivatástudattal dolgoznak a gondozás, az ellátás és a támogatás területén. Kecskésné Sipos Andrea (Gondozási Központ), Diószegi Istvánné (Püspökmajor Lakótelepi Bölcsőde) és dr. Mazán Katalin (Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény) intézményvezetők méltatták azokat a munkatársaikat, akik kiemelkedő szakmai teljesítményükért elismerő oklevélben és könyvjutalomban részesültek. Az elismerő oklevelet és a könyvjutalmat Magyar Judit alpolgármester és Fülöp Zsolt polgármester adta át.
Elismerést kapott: Sztanka Éva, családsegítő, szolgálatvezető (Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény), Mezeiné Juhász Ilona, tanácsadó-családkonzulens (Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény), Tóth Kata, óvodai és iskolai szociális segítő (Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény), Fórischné Lauber Ildikó, kisgyermeknevelő (Püspökmajor Lakótelepi Bölcsőde), Kiss Györgyi, kisgyermeknevelő (Püspökmajor Lakótelepi Bölcsőde), Husvét Katalin, szociális munkás (Gondozási Központ), Nagyné Juhász Erzsébet, házigondozó (Gondozási Központ), Göltl Gyöngyi, gépkocsivezető (Gondozási Központ). A méltatások elolvashatók a következő QR kód beolvasásával: https://szentendre.hu/november-12-a-szocialis-munka-napja-ezen-a-napon-azok-elott-tisztelgunk-akik-nap-mint-nap-segitenek-masokon/
Az ünnepség bensőséges hangulatban zárult: a kitüntetettek neve a Városkönyvben is helyet kapott, így munkájuk itt is maradandó nyomot hagyott Szentendre közösségi életében. A szociális munka napja nemcsak elismerés, hanem emlékeztető is mindannyiunk számára – arra, hogy a gondoskodás, az odafigyelés és az emberi méltóság tisztelete közös felelősségünk. Szentendre városa köszönetét és nagyrabecsülését fejezi ki mindazoknak, akik nap mint nap segítenek másokon – hivatástudattal, szívvel-lélekkel.
Fotó: Isza Ferenc