Dávid édesapja, Lukács Tibor festő- és szobrászművész révén a szentendrei művészek között nőtt fel, akiknek munkásságát mindig ámulattal figyelte, és persze közelről megismerhette a nagyközönséghez való eljutás mindennapi küzdelmeit is.
Az egyetem elvégzése után éppen ezért először az édesapjának ajánlotta fel, hogy létrehoz számára egy jól működő honlapot, majd később felajánlását az Ikon csoport tagjaira is kiterjesztette. A fejlesztés közben fogalmazódott meg benne, hogy a projektben talán a csoport tagságán túlmutató lehetőségek is rejlenek. Nagyjából féléves kutatómunkát követően így született meg a Webgaléria ötlete. Mostanában pedig még ennél is messzebbre tekint: tervezi, hogy néhány éven belül a virtuális galériát nemzetközi szintre is kiterjeszti, akár a meglévő oldal bővítésével, akár egy teljesen új weboldallal. A 2022 óta működő oldalon ugyanis jelenleg közel 800 művész több mint 10.000 alkotása szerepel. Egyelőre kizárólag magyar képző- és iparművészeknek nyújt (határon innen és túl) bemutatkozási lehetőséget – teljesen térítésmentesen.
Az oldalra regisztrált művészek nagy része kezdetben szentendrei volt, hiszen itt tudták könnyen hírét vinni a lehetőségnek, de mostanra a tagság többsége már budapesti, és egyre nagyobb számban vannak tagjaik vidékről és a határon túlról is. Az informatikai részt teljes egészében egyedül viszi, a szakmai színvonalért két művészbarátja felel, mindannyian önként, szabadidejükben foglalkozva ezzel. Jó látni, milyen sokan választják most is hivatásuknak az alkotást, mennek képzőművészeti egyetemre. Hajtja őket valami belső motor, amit nagyon tisztel.
Dávid nagyon sokat tanult és fejlődött a projekt megvalósítása közben az elmúlt közel öt évben, amit a szakmájában is tud hasznosítani. Emellett azonban jó lenne, ha anyagi forrásokhoz is jutna az oldal, akár szponzorokon, akár kizárólag művészet specifikus hirdetéseken keresztül, hogy ne legyen veszteséges. Hasznot ugyanis semmiképpen nem szeretne húzni ebből a projektből. Már csak azért sem, mert pont az ingyenesség teszi számára lehetővé, hogy igazán átfogó, országos adatbázis jöhessen létre.
A weboldallal most már a kezdeti időszakhoz képest alig van vele teendő, szinte magától elmegy az oldal. Eladások történnek az oldalnak köszönhetően, kiállítások szerveződnek, kapcsolatok szövődnek. Őt pedig lelkesíti, hogy működik, hogy van értelme, hogy örömet okoz vele másoknak.
– Nagyon szeretem Szentendrét. A Duna-parton sétálni, futni, kerékpározni is szoktam, főleg itt a városban, de az egész Dunakanyar nagy kedvencem. Munka után nagyon jó kiszakadni Budapestről, abszolút megéri az ingázást, már a hazafelé vezető úton érzem, ahogy kisimul az idegrendszerem. Lehet, hogy lesz még olyan, hogy néhány évig élek majd máshol is, de biztosan ide térek majd mindig haza – mondja lelkesen. – Fiatalabb koromban rengeteg kiállításmegnyitón vettem részt, azonban amióta főállásban dolgozom, sokkal kevesebb időm és lehetőségem marad erre. Ezt a hiányt is pótolja a webgaléria, sokszor olyankor is örömmel böngészgetem, amikor amúgy más teendőm nem lenne vele. Átnézem a frissen felkerült alkotásokat, vissza-visszatérek néhány személyes kedvencemhez, vagy csak találomra kattintok néhányat.
Karlócai Bea
Fotók: Isza Ferenc

Az oldal címe: www.webgaleria.hu
A portálon a cikk megírásának pillanatában 745 művész (közülük több mint 40 szentendrei alkotó) összesen 11.167 műtárgya tekinthető meg. Az Ikon csoport alkotói pedig egy önálló aloldalon külön is böngészhetők. A portál lehetőséget biztosít a közvetlen kapcsolatfelvételre, így a potenciális vásárlók és kiállításszervezők néhány kattintással kapcsolatba tudnak lépni azokkal a művészekkel, akiknek az alkotásai megszólítják őket.
A leendő tagok pedig az info@webgaleria.hu címre küldött önéletrajzzal, és egy legalább tíz munkát tartalmazó portfólió bemutatásával csatlakozhatnak, illetve ezen a címen várják a kérdéseket, észrevételeket is.