Ugrás a tartalomhoz

Szentendrén is tesztel a Semmelweis egyetem

Egy országos kutatás részeként Szentendre is felkerült arra a listára, melyben 18 ezer főt vizsgálnak a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével. A kutatás célja, hogy felmérjék a Covid-19 járvány nagyságát, és a fertőzőttek számát. A május 1- 14. között lebonyolítandó tesztelésben kijelölteket több csatornán is megkeresik, telefonon, postai úton, Ügyfélkapun keresztül.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. A reprezentatív minta lehetőséget nyújt arra, hogy a kutatás eredményeit korcsoportos bontásban is vizsgálják. „Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, hogy mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók” – írja a Semmelweis egyetem tájékoztatójában.

Kiket, hol, hogyan tesztelnek? 

A vizsgálat alapja a PCR-teszt, mely a vírus örökítőanyagát mutatja ki. A mintát a garatból és az orrból veszik, illetve emelett vért is vesznek, a lehetséges immunválaszt vizsgálva. A hét régióban előre meghatározott helyszíneken végzik a teszteket, háziorvosi rendelőkben, járóbeteg ambulanciákon, és szűrőbuszokban várják azokat, akik értesítést kaptak. Az idősek, krónikus betegek, mozgássérültek számára az OMSZ dolgozói vizsgálják majd háznál. A vizsgálatot a négy nagy orvosi egyetem végzi, mintegy 1000 munkatárs bevonásával. A részvétel önkéntes és ingyenes, és nem jár fájdalommal, bár kis kellemetlenséggel igen.  A magyar egyetemek az átfogó vizsgálatot legalább két alkalommal a járvány lefolyása során megismétlik, melyek között legalább egy hónapnak kell eltelnie.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május közepén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről.

Címlapkép: World Bank Photo collection/Flickr

 

 

További cikkeink a témában