Ugrás a tartalomhoz

Szentendreiek a lengyelországi Orawkában

Idén, a lengyel függetlenség 100. évfordulójára népes szentendrei delegáció – többek között Verseghi-Nagy Miklós polgármester, Blanckenstein György plébános, valamint a Szent András Általános Iskola képviselete – látogatott a lengyelországi Orawkába 2018. szeptember 2-4 között.

Orawka a régi magyar-lengyel határon fekvő csodaszép település a Kis-lengyelországi vajdaságban. A Fekete-Árva völgyében fekvő, 900 lakosú falu egyik különlegessége középkori fatemploma, melyet az UNESCO felvett a világörökség listájára. A Keresztelő Szent Jánosnak szentelt római katolikus templomot 1651-ben építették, ez a környék legértékesebb fatemploma. Falfestményei 1711-ből valók. Érdekesség, hogy magyar szentek, köztük valamennyi Árpád-házi szentünk képmása szerepel a templom freskóin. Erről egy szentendrei forgatócsoport Magyar Szentek Lengyelföldön címmel dokumentumfilmet is készített.

A falu nevét a 20. század elején Kisárvára magyarosították, 1920-ban került Lengyelországhoz. A trianoni békeszerződésig Árva vármegye Trsztenai járásához tartozott.

2013 óta szoros együttműködés van Orawka és Szentendre között, elsősorban egyházi, másrészt oktatási vonalon. Érdekes párhuzam a két település között, hogy Szentendre első templomát is Keresztelő Szent Jánosnak szentelték. A várdombon álló mai plébániatemplom helyén a 13. században épült fatemplom állt, és eredetileg Szent Andrásnak szentelték, így egyben városunk névadója is.

Orawka falucska iskolájának választott patrónusa, Jan Szczechowicz az Orawkai templom első plébánosa volt. Az ünnepi alkalom az ő tiszteletére is szerveződött, s az eseményt megtisztelte jelenlétével Antoni Karlak, Jabłonka polgármestere, Józef Kwaśnica, Orawka polgármestere, illetve Maria Fifańska, a helyi iskola igazgatója. Az események sorában az iskola vadonatúj, szabadtéri sportpályáját is felavatták a meghívott vendégek.

A templomban az ünnepélyes szentmisét Stanisław Dziwisz katolikus püspök koncelebrálta Blanckenstein György szentendrei plébános részvételével. Stanisław Dziwisz 2005-től 2016-ig krakkói érsek, 2006-tól bíboros, korábban hosszú ideig II. János Pál pápa személyi titkára volt.

Az ünnepi beszédekben többen kiemelték a két nemzet közös értékeit, európai szintű felelősségét és feladatát, melyek mentén a lengyel-magyar barátság ma reneszánszát éli.

Az eseménysor után nem hivatalos programként Jan Gusniak önkéntes tűzoltóparancsnok, képviselő offroad-kaland keretében mutatta meg a környező erdőket, hegyeket a szentendrei delegációnak. A résztvevők minden szentendreinek ajánlják az orawkai kiruccanást, hiszen hétvégi programként kiváló alkalom a barátság ápolására, és nem utolsósorban pompás gombákkal, áfonyával telt erdőik, a szép táj, a kedvező árak, valamint a kezdőknek ideális sípályájuk miatt egyaránt csábító úti cél lehet.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.