Ugrás a tartalomhoz

Szentendrei Kaputárlat

„Ahogy a kerítés elválaszt, a kapu szerepe más, nyitottságot képvisel, a ráakasztott művekkel színesen és érdekesen” – vallja Erdész László, akinek az ötlete nyomán múlt hét szombat óta karantén idején is lehetséges Szentendrén kiállításra járni. Az ún. Szentendrei Kaputárlat programsorozat keretében ugyanis minden szombaton 14 és 16 óra között szentendrei művészek műveit csodálhatjuk meg, rendhagyó módon – a kapujaikra kiakasztva. A helyszínek sétával is körbejárhatóak, de aki gyorsabban szeretne haladni, kerékpárra is pattanhat. Az első tárlatot április 18-án tartották, és többek közt olyan művészek csatlakoztak a kiállításhoz, mint Balogh László, Kemény Zoltán, Benkovits György, Bihon Győző, Gulyás Andrea, Verebélyi Dia, Asszonyi Tamás, Jávor Piroska, Csíkszentmihályi Róbert, Csíkszentmihályi Márton, Szabó Tamás, Makó Judit, Regős Anna, Regős István, Hajtmanszki Zoltán, Apáti Abkarovics Galéria, Görög László, valamint László Endre. De a lista nem teljes, sőt, a szervező reményei szerint folyamatosan bővül.

 

A sikerrel megvalósult 1.0 Első Szentendrei Kaputárlatot követő következő alkalom április 25-én, szombaton 14-16 óra között látogatható a művészek házainak kapui előtt.

 

Művészek és címek:

Asszonyi Tamás, Jávor Piroska: Boromissza utca 5.

Csikszentmihályi Róbert, Csikszentmihályi Márton: Pomázi u. 22.

Regős Anna, Regős István: Bogdányi utca – Lázár cár tér sarok

Szabó Tamás, Makó Judit: Zrínyi u. 5

Balogh László: Bükköspart (a híd előtt)

Verebélyi Diana, Görög László: Nap u 44

Tzortzoglou Georgios: Iskola u. – Arzén u. sarok

Kemény Zoltán: Repkény u. 10

Kaszai Krisztina: Kankalin u. 4

László Endre: Pacsirta u. 5

Bihon Győző, Gulyás Andrea: Fő tér, Levendula fagyizó melletti sikátor

Nagy Sándor keretező: Kossuth u. 6

Apáti Abkarovits Galéria: Kertész u. 10

Benkovits György: Stéger köz 2

Hajtmanszki Zoltán: Vasvári Pál u 9

 

További cikkeink a témában