Ugrás a tartalomhoz

Szentendrei Ister Napok 2019

Szentendrei Ister Napok 2019. július 20-21-én a Postás strandon és a Duna korzón. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Ister Napok, azaz a Duna ünnepe a város helyi hagyományaira, a szentendrei nemzetiségekre és a népzenére épül, Szentendre egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvénye. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő gyermek- és vízisportprogram, táncház, koncert – többek között a Guca Partyzans Band, Parno Graszt, Borsa Együttes, Tímár Sára, Szabó Enikő – várja a fesztiválozókat.

 

A Duna – ókori nevén Ister – Szentendre gyöngyszeme, mely számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az ide látogatóknak, idén már két helyszínen: a Postás strandon és a Duna korzón.

A folyón mindkét nap délelőtt evezős, SUP, a parton sport, ügyességi és kézműves programok lehetősége adott. Egészségügyi prevenciós bemutatók is várják az érdeklődőket.

Ezen a szentendrei fesztiválon is szervez városi sétát a Szentendrei Tourinform Iroda: ezúttal a Dunáról, egy motorcsónakban ülve lehet megcsodálni Szentendrét, és megismerni a város a folyóval, a hajózással kapcsolatos történetét.

Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség.

A hétvége délutánjain és estéin a Duna korzón gasztronómiai kiállítók, koncertek és magyar, moldvai, szerb táncházak várják a látogatókat.

 

A rendezvény ingyenes.

 

Online programfüzet: https://issuu.com/iranyszentendre.hu/docs/ister2019-leporello-issuu

Információ: https://szentendreprogram.hu/fesztivalok/szentendrei-ister-napok-2019/

Facebook oldal: Szentendrei Ister Napok

 

 

JÚLIUS 20. SZOMBAT

 

POSTÁS STRAND

09:00 Napüdvözlet: jóga Kender Krisztinával

10:00 Röplabda villámtorna

10:00 Gyermek- és vízisport programok

  • SUP jóga bemutató és órák, illetve SUP evezés
  • A jóga órákat Pánczél Dia jógaoktató, míg az evezéseket Zala György mesteredző, kétszeres olimpiai bronzérmes és világbajnok kenus tartja, technikai fortélyokkal fűszerezve.
  • Kötéltánc a strandon: slackline gyerekeknek, felnőtteknek
  • Alkoss Kyrúval! A Duna ünnepéről nem maradhat el a békakórus sem! Készítsünk sok-sok brekegő békát, aztán ugorjatok át a “Vadonba”!
  • Ki a legény a gáton? Ügyességi próbatételek minden korosztálynak, a Vissza a Vadonba csapatának közreműködésével.
  • Üzenettutaj készítés és gyertyahajó díszítés a Vadkacsa Egyesülettel

10:00 Egészségkommunikáció – Prevenció a Szentendrei Járás Egészségfejlesztési Iroda – Egészséges Városért Közalapítvány – Szentendre és Vidéke Praxisközösség közös prevenciós programja

 

DUNA KORZÓ

16:00 Az Opánke Szerb Hagyományőrző Kulturális Egyesület programja: néptáncbemutató, tánctanítás és táncház a Zora zenekarral. Tánctanár: Krunity Daniella

Szerb hagyományos ételek vására.

19:30 Szabó Enikő és népzenész barátai

Vendég: Waszlavik László

21:45 Gyertyaúsztatás (esőnap: szeptember 01. vasárnap, 21:30 Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál keretében)

22:30 A Guca Partyzans Band koncertje és táncház

 

RIVERSIDE ÚSZÓMŰ (DUNAPART)

Indulási időpontok: 16:00 | 17:30

Szentendre a Dunáról nézve: Hajózzon velünk!

Ha már egyszer ezen a hétvégén minden az Ister-ről szól (a Duna ezen ágának ókori elnevezése), akkor itt az ideje, hogy végre mi is vízre szálljunk és a Dunáról csodáljuk meg Szentendrét. Mialatt a partot egy motorcsónakban ülve oda-vissza végigjárjuk, igyekszünk a lehető legtöbb információt megosztani Önökkel a Duna Szentendrén betöltött szerepéről, illetve a város hajós hagyományairól.

Az utat a Szentendrei Tourinform Iroda szervezi. Előzetes regisztráció ajánlott: +36 26 317-965; tdm@szentendre.hu

 

 

JÚLIUS 21. VASÁRNAP

POSTÁS STRAND

09:00 Napüdvözlet: jóga Kender Krisztinával

10:00 Röplabda villámtorna

10:00 Gyermek- és vízisport programok

  • SUP jóga bemutató és órák, illetve SUP evezés
  • A jóga órákat Pánczél Dia jóga oktató, míg az evezéseket Zala György mesteredző, kétszeres olimpiai bronzérmes és világbajnok kenus tartja, technikai fortélyokkal fűszerezve.
  • Kötéltánc a strandon: slackline gyerekeknek, felnőtteknek
  • Alkoss Kyrúval! A Duna ünnepéről nem maradhat el a halcsapat sem! Készítsünk sok-sok tátogó halat, aztán ugorjatok át a „Vadonba”!
  • Ki a leány a gáton? Ügyességi próbatételek min­den korosztálynak, a Vissza a Vadonba csapatának közreműködésével.

DUNA-KORZÓ

16:00 A Borsa Együttes koncert és táncház, Molnár Előd vezetésével

17:30 Tímár Sára és zenekara – moldvai táncház Zoltán Eszter vezetésével.

20:00 Parno Graszt koncert

 

További cikkeink a témában