Kertek, parkok
A városmagot két, hagyományosan szociális funkcióval is bíró parkos terület határolja. Délen a Postás-strand területe, északon pedig a Czóbel- és a Kerényi-park, amelyek tömegrendezvények kedvelt helyszínei. A két terület jól mutatja azt is, mennyire sokféle zöldfelület található a városban.
A Postás-strand környezete sokféle funkciót egyesít: egyszerre biztonságos fürdési lehetőség a Dunában, játszótér, rekreációs és sportolási helyszín, közvetlen közelében ártéri ligeterdővel. A Czóbel- és Kerényi-park, mint kedvelt rendezvényhelyszín, inkább klasszikus városi park, nagyméretű köztéri szobrokkal, játszótérrel, testvérvárosi faligettel, valamint a Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat által adományozott ezerötszáz rózsatőből kialakított rózsakerttel.
Nem célunk számba venni a város összes parkosított területét, hiszen a Városi Szolgáltató az önkormányzattal közösen csak intenzív fenntartású évelő- és cserjeágyásból 8635 négyzetmétert tart fenn.

Imre Diána főkertész szerint mindenképpen említésre érdemes szentendrei sajátosságok az útkereszteződésekben kialakított, keresztfával és szentendrei rózsával (a Rosa sancti-andreae védett faj) beültetett, kis háromszög alakú kertek, mint például az Alsó-Izbég térnél. A főkertész örül annak is, hogy a pismányi Dragon Pál téren kialakulhatott egy parkkezdemény. Bár ez egyelőre inkább kisebb zöldfelületek együttese, a városrészben ezzel megjelent egy közösségi zöldterület csírája.
Biokertészet a panelházak árnyékában
Széles körű összefogásnak köszönhetően 2016-ban hivatalosan is átadták Szentendre első közösségi kertjét 28 ágyással a Püspökmajor lakótelepen, a Szelesdombon. A 2025-ben a Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda (KKRI) által pályázati forrásból megújult ágyásokat szentendrei lakók gondozzák, lehetőség szerint a biokertészkedés irányelveit követve.
A lakótelepi „konyhakert” sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy a főkertész tájékoztatása szerint jelenleg is mintegy húsz fő szerepel az ágyásokat művelni vágyók várólistáján. A kert népszerűségét figyelembe véve a KKRI megfelelő anyagi forrás rendelkezésre állása esetén újabb közösségi kert létesítését tervezi.
Közösségi szerepvállalás
A jövőben a lakosságnak is nagyobb szerepet kell vállalnia a város nyilvános zöldterületeinek gondozásában – véli Imre Diána. Idén a Föld napja alkalmából a KKRI öt helyszínen szervezett közösségi növényültetést. Nem pusztán arról van szó, hogy kiültetjük a növényeket: az új zöldfelületek életben tartása legalább ilyen fontos.

„Az adott gazdasági és az egyre előnytelenebb klimatikus körülmények között az eddig megszokotthoz képest más szint, amit egy város, így Szentendre is a zöldfelületeken nyújtani tud. A változó klimatikus viszonyok ráadásul magukat a növényeket és a fenntartásukat végző szakembereket is próbára teszik. Az idei első hőhullám az elmúlt években ültetett fák lombkoronájának nagy részét elvitte, a locsolás ellenére is. Szerencsére egy részük újra növesztette” – mondja a főkertész.
A növényeket életben tartó locsolásba a KKRI már idén nyáron is igyekezett bevonni a lakókat, legújabban pedig a Budapestről induló Önkéntes Vízadás országos kezdeményezéséhez csatlakozott a város, hogy a lakosság aktív közreműködésével segítse a fiatal fák túlélését.
A Beeco nevű alkalmazásba négyszázhúsz, az elmúlt években Szentendrén ültetett fiatal fát regisztráltak. Így a lakosság nyomon követheti őket, és segítséget nyújthat a gondozásukban. A fák mintegy felén öntözőzsák is található, amelyeket a Városi Szolgáltató gondoz, ám a jövőben egyre inkább várható tartós szárazságok miatt nagy szükség lesz a lakosság segítségére az öntözésben.
„Csak az a szép zöld gyep, az fog hiányozni!”
A helyzetet tovább nehezíti, hogy éppen akkor nő a növények vízigénye, amikor egyre kevesebb víz áll rendelkezésre az öntözéshez. A Városi Szolgáltató ezért két nagyobb záportározó csapadékvizét is felhasználja a parkfenntartásban. A Szabadkai utcában egy 29 m³-es, a Dunakanyar körúton, a Japánkert melletti elzárt területen pedig egy 57 m³-es tározó található. Ez azonban önmagában nem oldja meg a problémát – mondja Reményi Barbara, a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. Parkfenntartási és Köztisztasági Divíziójának vezetője. Az intenzív fenntartású ágyásokat például csak célzott, takarékos csepegtető öntözőrendszerekkel lehetne hatékonyan ellátni, amelyekkel közvetlenül a gyökerekhez juttatható a víz, és a vízfogyasztás is jól monitorozható. Ezek kiépítése azonban meglehetősen forrásigényes.
Vízhiány esetén elsődleges a frissen ültetett és a fiatal fák vízellátása. Ezek jelentik ugyanis a jövő városi lombkoronáját, vagyis a mostani öntözés valójában hosszú távú befektetés. Egy több évtized alatt kialakuló városi faállományt nem lehet néhány év alatt pótolni.
Reményi Barbara azt is hangsúlyozza, hogy az életben maradás esélyeinek növeléséhez kiemelten fontos a fiatal fák szabvány szerinti ültetése és utógondozása legalább három, de inkább öt évig.
A „locsolási rangsor” végén a gyepes területek állnak. A rövidre nyírt, üde angol pázsitnak a változó klímában alighanem búcsút kell intenünk: fenntartása ugyanis aránytalanul sok vizet, energiát és pénzt igényel.
A városban azonban már tesztelik a gyepes területek felülvetését különböző virágmagkeverékekkel, amelyek a pázsitot pótolhatják. Ezek vízmegtartó képessége magas, jól óvják a talajt a kiszáradástól, és virágzás idején ráadásul mutatósak is. A felhasználáshoz azonban tapasztalatokat kell gyűjteni. Míg a Volán pályaudvarnál mindhárom magkeverék jól bevált, a Mészáros Dezső szoborparkban egyik sem bizonyult hatékonynak.
Azt mindkét szakember megerősíti, hogy a lakosság körében sok vitát kiváltó klímaadaptív gyepgazdálkodás, azaz a kaszálások ritkítása egyes területeken mindenképpen követendő gyakorlat. Muszáj ugyanakkor figyelembe venni a területi sajátosságokat és adott esetben a lakók különböző igényeit is.
Vízmegtartás esőkerttel
A Petyina városrész csapadékvíz elvezetésének kialakításával egy projekt keretében a Barackvirág utcánál, a 11-es főúttól a Duna felé egy úgynevezett esőkertet alakítottak ki. Az esőkert elsődleges funkciója, hogy a Barackvirág utcán levezetett esővizet összegyűjtse, helyben tartsa, szűrje és tisztítsa.
Az esőkert a hagyományos árkoknál 2–2,5-szer több csapadék hasznosítására képes. Élőhelyet biztosít növényeknek és állatoknak, javítja a vízmegtartást, hűti a környezetet, megköti a CO₂-t, és a burkolatokról, tetőkről érkező szennyeződéseket is kiszűri, csökkentve a Duna környezeti terhelését.
A 120 m³-es esőkertbe négy fát és több száz tő rézsűfogó esőkerti növényt telepítettek. A sors iróniája, hogy a növények nagy részét a telepítés után egy villámárvíz kimosta, így mutatva meg, hogy az alkalmanként extrém mértékben lezúduló csapadék lassítására és megtartására nagy szükség van.
Ennél szomorúbb, hogy számos ide ültetett növény eltávolítása nem a klímaváltozásra fogható. Mindenesetre a VSZ divízióvezetőjének elmondása szerint az ide ültetett fák és cserjék meggyökeresedtek, néhány szívósabb növény pedig betöltötte a teret, és az esőkert betölti funkcióját.
Imre Diána szerint minél hamarabb, minél több hasonló esőkertre lenne szükség Szentendrén. Ehhez azonban pályázati források kellenek. Az esőkert jól példázza, hogy milyen irányba kell gondolkodnia a városnak: nem mindenáron elvezetni a vizet, hanem ahol csak lehet, helyben megtartani és hasznosítani.
K. B.