Stéger Xavér Ferenc operaénekes (Szentendre, 1824 – Szentendre, 1911)
Német ajkú szülők gyermekeként született Szentendrén, 1824-ben. A középiskola után apja nyomdokaiba lépve gyógyszerésznek tanult, s már ekkor hegedült, zongorázott és dalárdákban énekelt. Miután megszerezte a diplomáját segédgyógyszerészként kezdett el dolgozni, majd Horvátországba utazott, ahol kezdetben szintén patikus volt. Huszonkét éves volt, amikor Stazics álnéven fellépett a zágrábi operatársulattal, két évvel később pedig leszerződött a Pesti Nemzeti Színházba. Itt ismerkedett meg feleségével, Symanska Leonával egy lengyel hercegi család leszármazottjával, aki Stéger útjait szervezte, a akivel bejárták Európát. Nagy sikerrel lépett fel Prágában, Bécsben, Pozsonyban, Mainzban, Londonban, Olaszországban és Spanyolországban több város színpadán. Ötvenévesen végleg visszavonult a színpadtól, és Szentendrén élt 1911-ben bekövetkezett haláláig.
Szamos Mátyás (Szavits Mladen) cukrászmester (Szentendre, 1918 – ?, 2002)
Szamos Mátyás szegény sorsú szerb családban született Szentendrén. Már fiatalon elhatározta, hogy cukrász lesz, és ezért mindent meg is tett. Auguszt József üzletében tanult, itt leste el egy dán cukrásztól, hogyan készül a marcipán rózsa. Szerette volna tökéletesíteni a tudását, ezért nem csak napközben gyakorolt, hanem otthon, munka után is marcipándíszek készítésével töltötte a szabadidejét. A cukrásztanonc felcseperedett, felesége és gyerekei lettek, akik szintén megtanulták a tökéletesre csiszolt marcipán rózsák tudományát. Ebből a családi vállalkozásból nőtte ki magát az 1990-es évekre a ma minden magyar által jól ismert Szamos marcipán manufaktúra, melynek látványműhelye és különleges kreálmányai megtekinthetők a szentendrei Marcipán Múzeumban.
Czóbel Béla festőművész (Budapest, 1883 – Budapest, 1976)
Kezdetben Nagybányán, majd a müncheni akadémián és Párizsban a Julian Akadémián tanult. Első nagyobb kiállításai Franciaországban voltak. Az első világháború idején elmenekült Franciaországból, Hollandiában telepedett le, majd, Berlinben élt hat évig. 1927-ben New Yorkban volt sikeres kiállítása. Hatvany Ferenc meghívására 1931-től szinte minden nyarat a hatvani kastélyban töltött. 1940-ban végleg visszatelepedett Magyarországra, és Szentendre lett az otthona. Még életében, 1975-ben nyílt meg Szentendrén a műveit állandó kiállításon bemutató múzeum.