Szappanopera
Spiró György, Szappanopera című, igen keveset játszott művét láthatják a könyvtár színháztermében jövő kedden, amely a Szentendrei Teátrum koprodukciójával jött létre. Az író így nyilatkozott a darabról: „Egy drámaírót nem az érdekel, milyen az a társadalom, amelyben éppen benne él. Ez a szociológusok vagy a politikusok műfaja. Az érdekli miféle mélyebb emberi tudás hozható ki a számára adott világból. Történelmi témájú darabokban is csak azt írja, amit a saját közegéből megtanulhat. Ilyen szempontból nincs különbség mai tárgyú és történelmi témájú mű között.
Ahogy korosodom, egyre jobban becsülöm a görögöket, akik még tiszta fejjel gondolkoztak az emberről. A szappanoperában egy mai Antigonét akartam megírni. Igyekeztem a szereplőim lelkében elsüllyedni nyakig, sőt a fejem búbjáig. Ebben az sem zavart, hogy netalán érzékenységet sértek. A dráma műfaját nem a gyönge lelkeknek találták fel a görögök.”
Jegyvásárlás: ITT
Nő – Járó Zsuzsa
Férfi – Kenderes Csaba
Szomszéd – Faragó András
Lány – Kiss Anna Laura
Anya – Dániel Vali
Fiú – Náray-Kovács Zsombor
Rendező/producer: Németh Kristóf
Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, 2000 Szentendre, Pátriárka u. 7.
Időpont: 2024. február. 27. 20.00
Egy kertész kertje
Sokat tanulhatunk a pilisszentkereszti angolkertésztől, Szomoru Miklóstól, aki a saját kertjében szerzett tapasztalatairól mesél majd a könyvtárban.
Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, 2000 Szentendre, Pátriárka u. 7.
Időpont: 2024. február 21. 18.00
The BobMeisters a Barlangban
The BobMeisters 99%-ban Bob Dylan számait játssza majd a Barlangban. Az elektro-akusztikus élményzenekar a Nobel-díjas mester politikus, melankólikus, cinikus és romantikus, szőke, barna és őszbe hajló dalaiból válogat, eredetiben angolul és a zenekar saját műfordításában.
Helyszín: Barlang, Szentendre, Duna korzó 18.
Időpont: 2024. február 24. 20.30
Lefkovicsék gyászolnak – film és közönségtalálkozó
Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.
A vetítés után a film egyik főszereplőjével, Bezerédi Zoltánnal találkozhatnak.
Helyszín: P’Art Mozi, Szentendre, Duna korzó 22.
Időpont: 2024. február 23. 18.00
Szentendrei kastélyok és kúriák – könyvbemutató
Pethő Zsoltné Németh Erika: Kastélyok, kúriák, villák – és lakóik című könyv bemutatójára invitál a könyvtár. A kiadvány visszaemlékezésekkel, adatokkal és fotókkal mutatja be Szentendre régi arcát. A könyvet Gaján Éva, a kötet szerkesztője mutatja be, beszélgetőtársai Benkovits György és Kiss Gabriella városi főépítész lesznek. Szó lesz az épületekről, régi és újabb lakóikról, Szentendre múltjáról és jelenéről, és a helytörténeti kutatás helyzetéről.
Időpont: 2024. február 23., péntek, 18 óra
Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, 2000 Szentendre, Pátriárka u. 7.
Folt-farsang
Farsangi mulatságra hív a Folt, ahol a 90-es évek zenéjére farsangi jelmezben adhatjuk ki magunkból a tél fáradalmait. A legjobb jelmezt viselők között értékes nyereményeket sorsolnak ki. Az első díj egy Tátratea válogatás lesz, a második és harmadik egy-egy üveg értékes bor a 21 Hordó Borászattól.
Az est zenei házigazdája DJ SPACECOWBOY!
Helyszín: Folt Kávézó, Szentendre, Kucsera Ferenc utca 11.
Időpont: 2024. február 24. 20.00
Vajda Lajos nyomában
Vajda Lajos a 20. századi magyar avantgárd művészet kiemelkedő alkotójának munkássága elválaszthatatlan Szentendrétől. Szabó Noémi művészettörténész segítségével az ő nyomában indulhatnak el egy kellemes városi sétára. Ezalatt közösen fedezhetik fel a város jellegzetes motívumait, építészeti és természeti örökségét, rejtett kincseit és „nagy látványait”, amelyek megtermékenyítően hatottak Vajda és kortársai művészetére. A Szamárhegy stanglis kútjai, a romantikus hangulatú szerb temető ódon sírkövei, Szentendre többszáz éves polgárházai, a Templomdomb akácfa matuzsálemei mind a város múltjának tanúi, Vajda műveinek ősforrásai és a régmúlt beszédes emlékei. A program regisztrációhoz kötött, amelyet itt tehetnek meg: regisztracio@muzeumicentrum.hu
Indulás: Ferenczy Múzeum, Szentendre, Kossuth Lajos u. 5.
Időpont: 2024. február 25. 15.00-17.00