Ugrás a tartalomhoz

Őrzők Napja a Duna korzón

Az Őrzők Napja és az Autómentes Nap hagyományosan a szentendrei Duna korzón került megrendezésre 2019. szeptember 20-án. A városi és környékbeli óvodás- és iskoláscsoportok, érdeklődők előtt, közel ezer résztvevővel zajlott az esemény, melyen a rendőrségi, katasztrófavédelmi bemutatók mellett egészségmegőrző programok is várták az érdeklődőket.

A rendezvényen számos érdekes programot mutattak be az egyenruhás egységek. A program az MHAA katonazenekarának ritmusos zenei bevezetőjével kezdődött, majd köszöntőt mondott Verseghi-Nagy Miklós polgármester, aki elmondta, a rendezvény célja, hogy a gyerekek megismerjék őrzőink munkáját, és a bemutató nyomán akár hivatásnak válasszák e fontos pályák egyikét. Kiemelte, hogy az Autómentes Nap jó alkalom arra, hogy felhívja a figyelmet Földünk védelmére, és az alternatív közlekedési eszközök használatára. Szilágyi Tibor honvéd ezredes a jelenlévő gyerekeket a szentendrei laktanya nyílt alkalmaira hívta meg, melyeken betekintést nyerhetnek a katonák mindennapi életébe. A köszöntők után vicces és rendhagyó flashmobot mutattak be Kovács László rendőr ezredes szólójával. Az őrzők napi tánccal és zenével nyitották meg a bemutatók sorát.

Izgalmas kutyás-rendőr bemutatókat, intézkedéstaktikai bemutatókat láthattak a gyerekek a Lázár cár téren, amit a katasztrófavédelem és a rendőrség közös bemutatója követett. A bemutatók és interaktív feladatok – közlekedési tesztek gyerekeknek, bűnmegelőzési ismeretek tesztjei, bűnügyi technika, karhatalmi eszközök bemutatója, kerékpáros ügyességi pálya, katonai járművek bemutatója – nagy érdeklődés mellett zajlottak. Közel 1000 szentendrei és környékbeli kisdiák nézte végig a bemutatókat, próbálta ki a közlekedési eszközöket, ismerkedett a rendőrség, a katonaság, a tűzoltóság feladataival. A bemutatókat Skrobár Róbert konferálta fel, aki aktívan részt vett a bemutatókban.

A Szentendrei Egészségfejlesztési Iroda és a Szentendre és Vidéke Praxisközösség egészségmegőrző, prevenciós programokkal várta az érdeklődőket. Nagy sikert aratott például a gyerekek körében a szimulációs szemüveg, amellyel biztonságos keretek között tesztelhették, milyen veszélyei lehetnek a drog vagy alkohol befolyásoltságnak.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.