Ugrás a tartalomhoz

TÉMA

Örömtánccal töltődnek a szentendrei idősek

Mikulás ünnepi bemutatóra készül Szentendrén az a tizenhárom idős ember, akik szenior örömtánccal tartják karban testüket és mentális egészségüket. A lelkes nyugdíjasok a városháza dísztermében gyakorolnak, minden foglalkozás egy ajándék számukra, hiszen a mozgás örömén túl az együttlét öröme is pozitív érzésekkel tölti fel őket.

Szívesen táncolnak az idősek

A foglalkozásokat Stiegler Krisztina szociálpedagógus, kórházi szociális munkás vezeti.

–   Folyamatosan látom, hogy milyen jótékony hatású a mozgás az idős emberek életében. Nagyon szívesen táncolnak, akár még bottal és járókerettel is. Szeretek segíteni, és jó érzéssel tölt el, ha láthatom az örömüket. Ezért beiratkoztam egy tanfolyamra, ahol megtanultam a szenior örömtánc alapjait. Márciusban végeztem, és egy véletlen kapcsán megismertem a szentendrei Kék Duna Nyugdíjas Klub vezetőjét, Gombosiné Császár Ágnest. Sokat beszélgettünk, és végül Ágnes meghívott Szentendrére, hogy tartsak a városban foglalkozásokat az időseknek – mondja Stiegler Krisztina.

Lassítja a demencia kialakulását

Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt díjmentesen bocsátotta rendelkezésükre a városháza dísztermét, ahol hétfő esténként szoktak találkozni az örömtáncban résztvevők. Könnyen követhető, egyszerű koreográfiákat tanulnak vidám, dallamos zenére. Jelenleg tizenhárman vannak, többen nyolcvan év körüliek. A mozgás örömén túl az együttlét, az összetartozás öröme is pozitív érzésekkel tölti fel őket, amihez most a büszkeség is társul, hiszen épp egy Mikulás-napi bemutatóra készülnek, amit december 7-én tartanak majd a nyugdíjas klubban. Bár az örömtáncot elsősorban élvezni kell, nem hanyagolható el a mentális egészségre gyakorolt hatása sem, hiszen a lépések egymásutánját meg kell jegyezni és ez a memóriát és a gondolkodást is serkenti, lassítja a demencia kialakulását.

Fotó: Deim Balázs

A társaság karban tart

A Kék Duna Nyugdíjas Klub az örömtáncon túl sok más jó programot is szervez.

–       Néhány éve maradtam egyedül, és mivel alapvetően társaságkedvelő vagyok, kerestem egy számomra kellemes csapatot. Hasonló érdeklődésű, a világ dolgaira nyitott emberekre vágytam. Egy éve egyik ismerősömtől hallottam a szentendrei Kék Duna Nyugdíjas Klubról. Felvettem a kapcsolatot a klubvezetővel, aki szívélyesen invitált a személyes találkozóra – meséli az egyik tag. – Ott tudtam meg, lassan ötvenöt éve lesz, hogy a klub létrejött. Tetszett a folyamatosság, szimpatikusak voltak a jelenlevő tagok, így maradtam, és azóta is lelkesen részt veszek a klub munkájában.

A Kék Duna Klub tagjai nagyon aktívak, ott vannak több találkozón, kirándulni járnak, vetélkedőket szerveznek, színházba, múzeumba járnak, városi rendezvényeken vesznek részt, névnapokat, születésnapokat ünnepelnek meg, és nem utolsósorban örömtáncolnak is.

 

Honnan indult az örömtánc?

A szenior örömtáncot Ilse Tutt Németországban élő táncpedagógus indította el a hetvenes években. Eleinte gyerekekkel foglalkozott, majd anyósa kérésére olyan egyszerű lépésekből álló koreográfiákat dolgozott ki, amelyek könnyen elsajátíthatóak, nincs szükség táncpartnerre, és jótékony hatásúak a testre, lélekre egyarát. A szenior örömtánc mozgás, öröm, agytorna. Mára már tizenhat tagországban jelen lévő mozgalommá nőtt. Magyarországon Csirmaz Szilvia referens a vezető, ő képezi ki a szenior örömtánc vezetőket.

Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. november 8-ai lapszámában jelent meg.

Fotó: Deim Balázs

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Választások 2024 című bejegyzéshez

Választások 2024

6 órától 19 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelynek névjegyzékében szerepel a választó.