Ugrás a tartalomhoz

Olvasópavilon, fedett piac, szabadtéri színpad – egyetemisták ötletei a városnak

Izgalmas képzeletbeli utazáson vehettek részt azok, akik április 23-án a MűvészetMalom kiálltás-megnyitóján jártak. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) építészhallgatói azt a pályázati feladatot kapták, játsszanak el a gondolattal, milyen pavilonokat álmodnának Szentendre négy helyszínére. A félév szakmai előkészítésében városunk is képviseltette magát méghozzá Kiss Gabriella főépítész és Lázár Zsófia építészmérnök által. Ihletett munkák születtek, amelyeket látványterveken és apró maketteken mutattak be a kiállításon.

A BME Középülettervezési Tanszékén évek óta hagyomány, hogy a hallgatók a gyakorlati képzésük részeként olyan feladatot kapnak, amelyek során egy-egy város konkrét helyszíneire kell tervezniük valamit. Idén Szentendrére „utaztak” és Tervezésmódszertan tantárgy keretein belül négyféle építményt tervezhettek: védőtetőt a Castrum értékes részei fölé, szabadtéri színpadot a Lázár cár térre, olvasópavilont a könyvtár mellé, és a Bükkös patak melletti piac lefedését. A másodéves hallgatók két-három fős csoportokban dolgozva, építészoktatói konzultációkkal fejlesztették ki koncepcióikat pályázatos formában egymással versengve.

Tekinthetjük ezt egyfajta játéknak, ami lehetőséget ad az ifjú építészeknek arra, hogy újraértelmezzenek egy-egy területet, új külsőt, más színt, hangulatot kapjon egy-egy városi helyszín. Az itt élő szentendreieknek viszont arra ad lehetőséget, hogy megvalósítsanak ebből olyan ötleteket, amelyektől szebbnek, szerethetőbbnek, élhetőbbnek érzik a várost. Dr. Lauter Éva, a Ferenczy Múzeum Centrum igazgatóhelyettese a megnyitón azt hangsúlyozta, leginkább az a kérdés foglalkoztatta a tervek, különösen a Castrum kapcsán, hogyan lehet a régi építészeti értékeket bemutatni, megőrizni úgy, hogy közben azok modern kiszolgáló terekkel egészülnek ki.

Az elkészült munkákat a tanszék oktatói zsűrizték, és tizenegy pályamunkát értékeltek kiválónak. Bartha András DLA, a BME oktatója szerint a pályázat egyik fontos feladata az volt, hogy rávezessék a hallgatókat arra, hogy a helyszínből fakadó sajátosságokat megfigyelve, abból kiindulva fejtsék ki gondolataikat. A Bükkös patak melletti piac díjazott terve a Zsendülés címet kapta, és a pályázók egy pofonegyszerű szerkezetet terveztek ide, amely mégis költői szépségű lett.

Balázs Mihály DLA, egyetemi tanár, a Tervezésmódszertan tantárgy felelőse azt emelte ki, hogy az értékelésnél azokat a terveket díjazták, amelyek valamilyen szempontból példaértékűek. Ő személy szerint azokat az építészeti megoldásokat tartja annak, amikor az építmény nem magát tolja előtérbe, nem is feltétlenül látványos, mert értelmezése szerint az épületeknek nem helyettünk kell lenniük, hanem értünk. Nagyra értékelte például a Lázár cár téren azt az elképzelést, amely csupán a tér síkjában történő beavatkozással élt, és nem akart feltétlenül építményt elhelyezni a téren, illetve azt, amikor a színpad nem magára a térre került, hanem egy vízi színpad formájában a Dunára.

ZSENDÜLÉS (Germán Péter és Fukk Sára terve)

A Bükkös parti piac terveiért Germán Péter kapott díjat, ő készítette a Zsendülés terveit. A tervezés előkészítése kapcsán többször járt Szentendrén, egyszer akkor, amikor piacnap volt, és egyszer akkor, amikor nem. A szentendreiekkel beszélgetve azt érzékelte, hogy könnyed építményre van inkább igény, amely nem fedi le a teret, megmarad a piac szabadtéri jellege. Ennek megfelelően egy könnyű faszerkezetet tervezett a piaci standok fölé úgy, hogy egyetlen élő fát se kelljen kivágni.

A piacra készült tervek előkészítésben a TDM vezetője, Lőrincz Ágnes is részt vett. Ő is azt kérte a hallgatóktól, hogy ne gondolkodjanak a piac teljes lefedésében, illetve azt, hogy próbáljanak valamilyen új kapcsolatot kialakítani a patakkal. Több olyan terv is született, amely lelkesítette, és amelyekből szívesen merítene ötleteket, ha lehetőség volna a megvalósításra.

„Nagyon megtetszett az az ötlet, amely félig nyitott sátorszerű pavilonnal vonja be a teret – emeli ki, – egy másikon az az elképzelés jelent meg, hogy lépcsők vezetnek lefelé a patakhoz, ahol akár üldögélni is lehetne. De elgondolkodtató volt az a terv, ahol az alkotók egy híddal átvezették a piacot a patak másik oldalára. Lelkesítő eljátszani a gondolattal ezeknek a terveknek a kapcsán, mert a sok-sok ötletet felhasználva nagyon jó terveket készíthetne a város.”

Az egyetem hallgatóinak az olvasópavilon tervezése kapcsán a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárral is fel kellett venniük a kapcsolatot. Dr. Tóth Máté, az intézmény igazgatója elárulta, az együttműködés eredményeképp intenzíven kezdtek el foglalkozni a terek és az egész épület felújításával. Régi álmuk, hogy az olvasók használatába adják a környező zöld tereiket is, illetve kilépjenek a városba egyéb szolgáltatásaikkal, amelyhez elsősorban inspirációt vártak a BME hallgatóitól.

„A pályamunkáktól többet kaptunk, mint amit vártunk – nyilatkozta lapunknak. – Nem csak a felújításról való álmodozáshoz kaptunk inspirációt, de bizonyos projektek kapcsán lehetőséget is látunk arra, hogy azokat részben megvalósítsuk. Szeretnénk a könyvtárra vonatkozó terveket a saját közönségünknek is megmutatni. Kíváncsiak vagyunk, hogy ők mit szólnak hozzá. Ezt követően pedig egy-egy projekt kapcsán szeretnénk felvenni a kapcsolatot az alkotókkal és javasolni azok részbeni megvalósítását. Itt nyilván olyan alacsony költségvetésből megvalósítható ötletekre gondolok, amelyek látványosak, de nem igénylik jelentős mennyiségű források bevonását.”

 

A díjazottak:

FÜGGŐ(NY)PAVILON – Szakonyi Luca, Tibold Sára és Viniczai Judit – szabadtéri színpad
MESE-SZALAGOK – Molnár Kata Zsuzsanna és Magassy Eszter Réka – olvasópavilon
A PAD – Hankó Dóra, Molnár Boglárka és Korondán Boglárka – olvasópavilon
BOLYONGÓ – Jelinek Dorka, Karakas Barnabás és Márkus Dávid – Castrum védőtető
ZSENDÜLÉS – Germán Péter és Fukk Sára – piaclefedés
TÁNC, TÉR – Baranyi Judit, Bendicskó Laura és Temesvári Bence – szabadtéri színpad
MESESZALAG – Buzás Dorina, Léber Lilien és Hegyessy Luca – olvasópavilon
VISSZHANG – Fodor Benedek, Galló Bence és Szűcs Gábor – olvasópavilon
OLVASÓPAVILON – Kádár Kinga, Volford Márton, Zetelaki Gáspár – olvasópavilon
LÁZÁR CÁR KAPU – Zimmer Csenge és Iván Bertalan – szabadtéri színpad
SZABADTÉRI SZÍNPAD – Kiss Franciska, Tőcsér Evelin és Papp Bence – szabadtéri színpad

Rist Lilla

fotók: Lázár Zsófia

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Programajánló február 21-27-ig című bejegyzéshez

Programajánló február 21-27-ig

Az utolsó februári héten végleg elbúcsúzhatunk a téltől és lassan készülődhetünk a tavasz örömeire. Több program is segítségünkre lehet ebben.