Hogy is lehetne stílusosabban elűzni a telet Szentendrén, a festők városában, mint festménynek beöltözni a jelmezbálon? Az ötlet régi farsangi fotók kapcsán fogalmazódott meg. „Nagy erőket megmozgattunk azért, hogy előkeressünk régi farsangi fotókat, mint például a kultikus kép a Régi Művésztelep művészeinek farsangi mulatságáról. Aztán fölhívtak minket a Csíkszentmihályi családból, hogy van nekik egy jó fotójuk arról, amikor több szentendrei művészcsalád összefogott és baráti körben farsangoltak. S mivel nekünk is az az egyik célunk, hogy összekovácsoljuk a szentendrei kortárs képzőművészeket, elkezdtünk azon gondolkodni, milyen jó lehetőség erre a közös mulatság” – mondja Musza György, a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány elnöke.
A jelmezként felvehető kortárs műalkotások adottak voltak. A szervezők úgy választották ki őket, hogy jól mutassanak 3D-ben, mint például Vincze Ottó: Vénusz átvonulás, Verebélyi Diána: Macskanő, Szabó Tamás: Maszkos fej, Pistyur Imre: Adonis fecskében, Lukács Tibor: Bál után vagy efZámbó István: Tudásszomj című alkotása

„Huszonöt jelmez volt összesen, ebből több páros kollekció. Jó volt látni, hogy mindenki komolyan vette és pénzt, energiát nem kímélve elképesztő kreativitást tettek bele a jelmezbálba. Az alkotásokat egy szakértőkből álló zsűri értékelte: Somody Bea ruhatervező, Pintér Réka látványtervező, Krizbai Gergely Krizbo grafikus, képzőművész” – mesélte Sulyok Györgyi kuratóriumi tag. A szentendrei kortárs művészek közül többen is eljöttek az eseményre: Ezüst Gy. Zoltán, Szabó Tamás, Lukács Tibor, Bohus Áron, Knyihár Amarilla, Verebélyi Diána.
Milyen érzés, amikor egy művész 3D-ben látja viszont az alkotását?
Erről Szabó Tamást kérdeztük, aki meghatódott, amikor megpillantotta saját alkotását a farsangi jelmezben. „Én ilyen típusú munkákat csinálok, tehát ilyen fejeket, amik akár lehetnek maszkok is. Sulyok Györgyi ezt nagyon érzékenyen megfogta, egy velencei karneválos maszkot alakított át és ezzel reflektált az én munkámra, ami ott van a galériában kiállítva. Nagyon meghatott, megmondom őszintén, hogy valakinek ekkora inspirációt jelentettem, hogy ő ezt megcsinálta az én gondolatkörömön belül. És úgy láttam, nagyon élvezte. Mindenki nagyon kreatívan nyúlt a jelmezekhez. A XIX. század, XX. század elején voltak ilyen típusú művészi összejövetelek és nagyszerű, hogy Györgyiék ezt újra felelevenítették.”

Egyedi és különleges díjazások születtek a jelmezversenyen, mint például: Diadém és Cilinder díj, amit Verebélyi Dia és Bohus Áron nyertek el, Kulissza díj, Vonuló páros díj, amit Vincze Ottó: Vénusz átvonulás című képe ihlette páros jelmez nyert meg. Fülöp Zsolt, a város polgármestere is beöltözött egy nagyon ötletes páros jelmezbe feleségével, Andrelli: Nagy játék című festményének mintájára. A közönségdíjat Nagy Sándor nyerte el, Pistyur Imre: Adonisz fecskében című alkotásához készült jelmezével. A tombolatárgyak is nagyon színvonalas képzőművészeti alkotások voltak, melyeket szentendrei művészek ajánlottak fel.
A szervezők hálásak mindazoknak, akik támogatták az eseményt, így a Szentendrei Kulturális Központnak, a Ferenczy Múzeumi Centrumnak és több helyi gasztronómiai vállalkozásnak.
Gergály Judith
Fotók: Szentendrei Lakástárlat Alapítvány