Ugrás a tartalomhoz

Programajánló

Móka, kacagás, egy izgalmas új film – ez vár ránk a héten

május 2-9-ig

Sokféleképpen köszönthetjük az édesanyákat. Nemcsak virággal, hanem közös élményekkel, filmekkel, kiállításokkal, beszélgetésekkel is lehet. A héten bőven adódik erre alkalom!

Bereményi Géza a könyvtárban

A Csevej Immánuel 98. vendége Bereményi Géza A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház örökös tagja. Életműve, mind írásai, mind forgatókönyvei vagy rendezései tekintetében páratlanul gazdag és sikeres. 1970-től Cseh Tamás állandó alkotótársaként generációkra volt nagy hatással, s kettejük munkássága korszakokat meghatározó volt. Bereményi Géza 2012 és 2017 között a fővárosi Thália Színház főigazgatója, majd 2017-től tanácsadója, illetve a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Immánuellel régóta tervezték ezt a beszélgetést, melyre egy felolvasással is készülnek az érdeklődő közönség számára…
Helyszín: HBPMK, Szentendre, Pátriárka u. 7.
Időpont: 2023. május 2. kedd 18.00

Műanyag égbolt

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első mozifilmje egészen különleges sci-fi animáció. A főszereplőket igazán nagyszerű magyar színészek formálták, animálták, olyanok mint Szamosi Zsófia, Keresztes Tamás, Hegedűs D. Géza, JSchell Judit, Znamenák István, Nagy Zsolt. A történet mindenképpen az egész világot érintő jövőbeli kérdést jár körül, hiszen a Föld növény- és állatvilága 2123-ra teljesen kipusztul. A megoldást egy különös találmány jelenti, a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból fejlődő növényt kísérleteznek ki.
Helyszín: P’ Art Mozi, Duna korzó 22.
Időpont: 2023. május 5. 16.00

Patakparti kiállítás

2023. május 7-én, vasárnap a Bükkös-patak partján újra szabad ég alatt csodálhatjuk meg a Szentendrei Szabadtéri Tárlat mintegy ötven művészének alkotásait. Ezúttal nem csak festők és szobrászok, hanem fotósok alkotásait is láthatják. Szentendrén az Apor hídtól a Kanonok utcai hídig tartó szakaszon már hagyományosan tartandó utcatárlat szervezői – Verebélyi Diána, Görög László és Istók Bernadett – várnak minden művészetkedvelőt a kiállításon. Az édesanyákról sem feledkeznek meg, hiszen a piac területén gyermekeknek szóló kézműves foglalkozás lesz a Rakd Össze Magad! csapat jóvoltából, ahol az édesanyáknak meglepetés ajándékok készíthetők.

L’ art pour l’art Légitársaság

Kedves Utazóközönség!
Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legelső járatának legénysége! Felemelkedésüket és  felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált személyzet, Dolák-Saly Róbert, Pethő Zsolt és Szászi Móni, valamint a sok más járaton már bizonyított, Jászai Mari-díjas stewardess, Stefanovics Angéla! A biztonságos utazást magasan kvalifikált földi személyzet segíti, többek között Naftalin Ernő, Hőzőngné Váltig Arabella és kebelbarátnője, valamint Margit és Zigóta, Boborján, Anti bácsi, egy szigorú ornitológus, továbbá a násznép. Repülőgépünk boldogan repíti önöket oda, ahová a végén megérkeznek.
Helyszín: Szentendre, HBPMK Színházterme, Szentendre, Pátriarka u. 7.
Időpont: 2023. május 3. szerda 19:00 óra

Bordó Sárkány koncert

A „Középkori Rock’n’Roll”-t játszó csapatnak eddig négy nagylemeze jelent meg, a Világfa, az Óperencia, a Lány, és a Sárkány. Szerzeményeik a mai kor világzenei hangzásvilágához igazodva táncra perdítő, erőteljes dinamikai felfogásban szólalnak meg.
Helyszín: Barlang, Duna korzó 18.
Időpont: 2023. május 5. 20.00

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Programajánló február 21-27-ig című bejegyzéshez

Programajánló február 21-27-ig

Az utolsó februári héten végleg elbúcsúzhatunk a téltől és lassan készülődhetünk a tavasz örömeire. Több program is segítségünkre lehet ebben.