Révai Sára és férje Kollár-Klemencz László hét éve költöztek ki az erdőbe, Dömörkapuhoz. A farmjukon állatokat tartanak, és elindították néhány éve a Dömörkapu Rengeteget, mely számos programnak ad helyet, párkereső találkozóktól a szabadtéri filmvetítésig, de gombatúrákon is részt vehetnek az érdeklődők. A területen három, lepusztult állapotú épület is volt, melyet most felújítottak. Így jött létre a Dömörkapu Központ. A két hajdani lakás helyére 2×8 fő befogadására alkalmas apartmant alakítottak ki, bicikli kölcsönzőt és szervizt hoztak létre, és a büfé rész is megújult.
A covid járvány nagyban nehezítette a munkát, és az árak drasztikus emelkedése is azt eredményezte, hogy hozzá kellett tenni a pályázati pénzhez. A szálláshely a tervek szerint májusban nyit, a büfé viszont Húsvét szombat óta várja a látogatókat. Sára, aki korábban is szervezte a Rengeteg programjait, lesz a háziasszony, férje, László pedig sok egyéb helyen áll helyt. Kíváncsi voltam, miért döntöttek emellett a vállalás mellett.
„Laci nagyokat álmodik, és nemcsak álmodik, hanem azt meri is megvalósítani. Annyi minden csinált már, van például egy lovardánk is. Olyan dolgokat hoz létre, amik szerintem csak egyesével férnének el egy életben. Amikor kitalálta, hogy nyissunk itt egy büfét és újítsuk föl, egyszerűen csak néztem körül az agyamban, és nem láttam, hogy ez hova fog beleférni. Nem tartottam normálisnak, hogy még ezt is meg akarja csinálni, de igaza volt. Adja magát ez az egész hely, és onnantól kezdve, hogy létrehoztuk és üzemel, nemsokára talán egy olyan önműködő szintre ér, hogy tényleg csak fölsétálunk kávézni és csak élvezzük az egészet. Szóval egy pár évnyi munka még van benne, de egyrészt nagyon jövedelmező tud lenni, másrészt nagyon örülnek neki az emberek. Annyira jó látni, hogy milyen sokféleképpen szolgálja ki ez a központ a bicikliseket és a kirándulókat, és láthatóan mindenki örül, hogy itt lett egy ilyen hely” – mesélte Sára. A háziasszonyság, és szakmája, a fotózás is jól megfér egymás mellett, és örül, hogy fotóművészetét ezentúl nem feltétlenül kell majd pénzre váltania.
-zzs-
Címlapkép: Dömörkapu Rengeteg
Fotó: Révai Sára