Ugrás a tartalomhoz

Megnyílt a Szeretem Szentendrét fotókiállítás

A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál első napján, 2019. augusztus 30-án nyílt meg a Városház Galériában a Szeretem Szentendrét fotókiállítás. A megnyitón a szakmai zsűri által kiválasztott és a közönségdíjas alkotók értékes ajándékcsomagokat kaptak. A városi honlapon megjelent fotógaléria legszebb képeiből nyílt tárlat szeptember 13-ig látható a hivatal nyitvatartási idejében.

Az ünnepi megnyitón Solymosi Heléna, a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetője köszöntötte a vendégeket, és összegezte, miért indította útjára a város a Szeretem Szentendrét fotópályázatot. Városunkat sokan, sokféleképpen szeretjük, a Szeretem Szentendrét képgalériában elmondhatjuk egy mondattal, megmutathatjuk egy képpel, miért szeretjük. A május végén indult kezdeményezés nyomán közel háromszáz fotót töltöttek fel a honlapra szentendreiek és a várost szeretők. A július 31-ig feltöltött fotókból készült album a város hivatalos Facebook-oldalán is megjelent, ahol két héten át lehetett szavazni a képekre. A közönségszavazáson az öt legtöbb szavazatot kapott fotót állították ki a Városház Galériában 30 további képpel, melyeket a szakmai zsűri választott. A zsűri tagjai: Deim Balázs, Paraszkay György és Weszelits András fotóművészek voltak, akik szakmai szempontok mellett elsősorban a képek, mondatok üzenetét, hangulatát vették figyelembe a döntésnél. A kiállítást Olgyay János, az FMC kiállításrendezője installálta.

Az ünnepi megnyitón, augusztus 30-án Verseghi-Nagy Miklós polgármester személyes hangú beszéddel nyitotta meg a tárlatot.

„Az hogy szeretjük Szentendrét, legtöbbünknek magától értetődik, de az, hogy erről beszélünk és láttatjuk is, az egy idei, új kezdeményezés, amelynek magam is lelkes támogatója vagyok.

Engedjék meg, hogy a „Szeretem Szentendrét” pályázathoz képek helyett azzal járuljak hozzá, hogy elmondom, mit jelent nekem Szentendre.

Nekem Szentendre otthon, család, közösség, munka, élet, minden. Nekem Szentendre az otthonom. Az az igazi kisváros, amely ritka erős szövetet képező finom hálóból áll, az összetartó közösségek hálójából. Családunk több generációja kötődik a városhoz. Édesapám a Ferences gimnáziumban érettségizett 1957-ben, feleségemmel és 4 gyermekemmel már több mint 20 éve élünk itt, az egyik gyermekem és két unokám már született szentendrei. A biztos alapot jelentő családi közösségen túl, számtalan közösségnek vagyunk tagjai, az egyházi közösségtől kezdve, sportegyesületeken át, a baráti társaságokig, amik mind-mind ide kötnek. Ahogy a munkám is. El sem tudok képzelni annál ideálisabb dolgot, mint hogy az ember a saját lakhelyén a saját városáért dolgozhat. Látom a munka eredményét a mindennapokban, és együtt élek azokkal az emberekkel, akikkel, akikért dolgozom.”

A kiállításon Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester adta át a díjakat a közönségszavazáson legtöbb like-ot kapott öt, és a szakmai zsűri által kiválasztott, szintén öt alkotónak. Az ajándékcsomagban kultúra utalványt, 2 főre szóló V8 uszoda+wellness belépőt, 365 napra szóló Ferenczy Múzeumi Centrum bérletet, TDM kupont és gasztro kupont kaptak a nyertesek.

Weszelits András, a szakmai zsűri tagja Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája című művét ajánlotta forgatásra minden fotózás iránt érdeklődőnek, és a díjazottaknak egy-egy példányt ajándékozott a műből.

A szakmai díjazottak (ABC sorrendben):

Angeli Török Petra – mondat: Bárhol is fotózom a saját családomat vagy másokét; Szentendrénél szebb hátteret kívánni sem lehet.

Gergő (Balázs Gergely) – mondat: ?

Deák Márta – mondat: A Kálvárián

Somogyi (Ries Zoltán) – mondat: …mert látványos…

Hajnal a Dunánál (Vízer Helga) – mondat: Hajnalban a szentendrei Duna parton. Csodálatos meglepetéseket tartogat.

 

Közönségdíjasok:

Mecseki Anna – mondat: Mert itt minden kavicsnak története van. (304 szavazat)

Perfetto (Bognár Viktória) – mondat: Legszebb magyar város (239 szavazat)

Perfetto (Bognár Viktória) – mondat: Nyugalom, szerelem… Szentendre (168 szavazat)

Gabi (Dorn Gabriella) – mondat: Mert lefesteni is élmény! (162 szavazat)

(Hajnal a Dunánál) Vízer Helga – mondat: Hajnalban a szentendrei Duna parton. Csodálatos meglepetéseket tartogat. (141 szavazat)

Szeretem Szentendrét galéria

Minden kiállított kép készítője oklevelet kapott, és a megjelent érdeklődőknek Szeretem Szentendrét karszalaggal, fogadással is kedveskedtek a megnyitóünnepségen, ami jó hangulatú beszélgetéssel folytatódott.

A képeket egészen szeptember 13-ig láthatjuk a Városházán. A kiállított fotókat – a keretek nélkül – az alkotók szeptember 18-tól átvehetik a Városházán, és hazavihetik emlékbe.

Érdemes azonban továbbra is nézegetni a szebbnél szebb fotókat a Szeretem Szentendrét oldalon. Továbbra is várják a képeket és gondolatokat a galériába, fotózz és mondd el te is, miért szereted Szentendrét!

Szeretem Szentendrét

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Érvényesek az okmányai? című bejegyzéshez

Érvényesek az okmányai?

A 2024. évi választások miatt kiemelt jelentőségű, hogy a választópolgárok okmányain érvényes adatok szerepeljenek