Ugrás a tartalomhoz

Megjelent a SzeVi júliusi száma

Júliusi lapszámunk a Művészváros téma köré épül arra keresve a válaszokat, milyen formái vannak ma a művészek és a város kapcsolódásainak. Ennek keretében nagy cikkükben megszólal a Vajda Lajos Stúdió néhány tagja, így Aknay János, Baksai József, Bereznai Péter, Margit Szabolcs és Nagy Barbara, de felkerestük az IKON csoport elnökeit is, illetve a Ferenczy Múzeumi Centrum művészetpedagógusai mesélnek arról, mit tesznek azért, hogy a kicsik a művészetet értő felnőttekké válhassanak.

Fentieken túl interjút olvashatnak Lőrinczy Györggyel, az induló nyári Teátrum programjairól, Bodonyi Emőke a Pirk Múzeum két kiállítását mutatja be, de megtudhatják például azt is, hogy mi változott a most elfogadott helyi építési szabályzatban, a védőnők jogviszonyában és a szemétszállítás rendjében.

A terjesztést megkezdtük, a lapot EZEKEN A HELYEKEN érik el papíralapon, ITT pedig online olvashatják.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Programajánló július 18-24-ig című bejegyzéshez

Programajánló július 18-24-ig

A kánikulában este kezdődik az élet, nyáresti koncertek, kertmozi, vagy a kiállítótermek hűvöse vár ezen a héten Szentendrén.

Kiemelt kép a Programajánló július 11-17-ig című bejegyzéshez

Programajánló július 11-17-ig

Igazi nyáresti programok várnak ránk a héten, lesz gyertyaúsztatás, koncert, táncház, és ellátogathatunk a Skanzenbe is, ahol a malomkerekek újra forogni kezdtek.