Ugrás a tartalomhoz

Köszöntjük Szakács Imre festőművészt 75. születésnapján

Szakács Imre ötven éve Szentendrén él feleségével és négy gyermekével együtt. A Pro Urbe díjas festő, a város Díszpolgára október 15-én ünnepli 75. születésnapját. Lapunk ebből az alkalomból köszönti a művészt. A Szentendrei Régi Művésztelep egykori vezetője képeit jelenleg egy egri kiállításon lehet megtekinteni.

  A festészet néma költészet. Én ahhoz értek és nem a beszédhez – közölte Szakács Imre, amikor születésnapi interjúra kértük fel.

Szakács Imre – Életfa 2017

Az idős festő példa értékűen szerény, pedig rengeteget tett a város jó hírnevéért és kulturális éltéért. Tizenhét éven át vezette a Régi Művésztelep Kulturális Egyesületet, s az ő áldozatos munkájának köszönhető, hogy a művésztelep felvételt nyert az európai történeti művésztelepeket tömörítő, brüsszeli központú Európai Művésztelepek Szövetségébe, az EuroArtba 2004-ben. Azóta jelzi a városhatárnál a kihelyezett tábla, hogy „Szentendre a festők városa.” Két évvel később, 2006-ban Szentendre meghívást kapott egy kortárs barbizoni kiállításra, majd Párizsba, a Maison d’Europe-ba. A szentendrei művész lelkesedése ezután is töretlen volt, 2007-ben ugyanis sikerült elérnie, hogy a huszonegy országot tömörítő EuroArt Szentendrén rendezze meg az éves közgyűlését, valamint a művésztelepeknek otthont adó települések polgármesteri találkozóját. Később meggyőzte Brüsszelben az Európai Művésztelepek Szövetségének vezetőségét, hogy a Magyar Festészet Napját (Szent Lukács, a festők védőszentjének napja, október 18. szerk.) nyilvánítsák a Festészet és Művésztelepek világnapjává. Ötletadója, elindítója és szervezője is volt a rangos nemzetközi eseményt kísérő két reprezentatív kiállításnak, a „Barbizon – francia és magyar ecsettel” címűnek a Ferenczy Múzeumban, valamint a magyar történeti művésztelepek első történelmi jelentőségű kiállításának a MűvészetMalomban, melyet 2008 márciusáig láthatott a németországi közönség is.

Nagy álma, hogy Barbizon és Szentendre egyszer testvérváros lesz, 2007 őszén megvalósult. 2005 és 2017 között az Európai Művésztelepek Szövetségének alelnöke volt. Munkájának köszönhetően 2008. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében átadták a Magyar Örökség-díjat a Szentendrei Régi Művésztelep részére. Ő maga 2004-ben Pro Urbe díjat kapott a várostól, 2013-ban pedig Szentendre Díszpolgárává választották. Nagyméretű kompozíciói Magyarországon és Kanadában (Marathon Building, Ontario Place, Hotel Ramada Inn), táblaképei pedig Európán kívül az Egyesült Államokban, Kubában és Indiában találhatók. Műveivel 1969 óta vesz részt hazai és nemzetközi kiállításokon.

Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. október 11-ei lapszámában jelent meg.

Fotó: Szakács Imre saját fotója

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Jó lesz még valamire című bejegyzéshez

Jó lesz még valamire

Újrahasznosított tárgyakat, takarékos ötleteket vár az FMC új, néprajzi kiállításába.