Ugrás a tartalomhoz

Helytörténeti vetélkedő gála 2018

Az Eleven Örökség Helytörténeti vetélkedő gáláját 2018. május 30-án rendezték a Városháza dísztermében. Ebben az éven a Ferences Gimnázium vitte el a fődíjat, a 300 ezer forintos utalványt. Második a Templomdombi iskola diákcsapata, harmadik a Református gimnázium csapata lett. Gratulálunk minden diáknak a szép eredményekért!

A több fordulóból álló vetélkedősorozatot idén a város 7. osztályos diákjainak hirdették meg. A tartalmas és szórakoztató feladatsorokat most is örömmel oldották meg a fiatalok. A három legügyesebb csapat összesített pontszámai: Ferences Gimnázium 709, Templombdombi Általános Iskola 672, Szentendrei Református Gimnázium 652 pont. Az első helyezett  300 ezer, a második 200 ezer, a harmadik 100 ezer forintot nyert el iskolája számára. A többi csapat, illetve iskola 40-40 ezer forintos díjat kapott a gálán.

Petricskó Zoltán alpolgármester a gálán az alábbi beszéddel köszönte meg a gyerekek és a szervezők munkáját:

Tisztelt Tanárok, kedves versenyző Gyerekek!
Harmadszor van szerencsém a Helytörténeti Vetélkedő résztvevőit a Gálán köszönteni, ami azt jelenti, hogy hagyományt teremtettünk. Nem is akármilyen hagyományt, hisz ez a program pontosan arról szól, hogyan ismerjük meg és gondozzuk egyedülálló értékeinket.
A mai iskolai tantervben rengeteg olyan tudnivaló van, ami sok, és sokszor feleslegesnek tűnik számotokra, de higgyétek, el az életben számtalan dologban fogjátok ezeket hasznosítani. Hiányzik azonban a helyismeret, a lokálpatrióta tudás, a város, a lakóközösség, a lakhelyünk történelmének, történetének, épületeinek és adottságainak ismerete. Ezt igyekeztünk pótolni ezzal a játékos vetélkedősorozattal, amelyben most ti is részt vettetek. Nem száraz információkat, fekete-fehér, leírt bemagolni valót adtunk, hanem aktív feladatok segítségével, és a kreativitásotokra alapozva segítettünk nektek megismerni Szentendrét.
Ez a város nagy kincs, legyetek büszkék arra, hogy itt éltek, és azt a tudást, amelynek birtokába jutottatok, őrizzétek, terjesszétek a társaitoknak is. Higgyétek el, menő dolog, ha elsétáltok egy-egy múzeum, híres épület mellett, és ti mondjátok el a barátaitoknak, mi történt ott, miről híres az a hely.
(…) A legjobban a fényképeiteknek és a véleményeknek örülök, a „Miért szeretem Szentendrét” fordulóban. Elképesztően érdekes látásmódról adtatok bizonyságot, gratulálok minden jó szemű és jó tollú gyereknek! És engedjétek meg, hogy itt, előttetek is köszönetet mondjak a szervezőknek, munkatársaimnak. Elsősorban Krizbai Évának a teljes sorozat koordinálásáért és Soltész Emesének, illetve az összes többi segítőnek, aki lehetővé tette, hogy ti versenyezzetek, és ma itt legyünk és ünnepeljünk.

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Vajda Lajos motívumainak nyomában című bejegyzéshez

Vajda Lajos motívumainak nyomában

A Ferenczy Múzeumi Centrum Vajda Szentendréje című kiállítása a művész egy-egy alkotását kapcsolja össze Szentendre ikonikus részleteivel