Az EMIH első alkalommal szervez hanukai ünnepséget Szentendrén. Közös hanukai gyertyagyújtás 2018. december 2., 15.30, Szentendrei HÉV-végállomás.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) már több mint 20 éve rendezi meg hagyományos módon hanukai gyertyagyújtását a Nyugati téren, amely idén 2018. december 2-9. között kerül megrendezésre. Idén a fővároson kívül Debrecenben és Miskolcon, illetve most először Szentendrén is közös hanukai ünneplésre várják az érdeklődőket.
A Fény ünnepe annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szír-görög csapatok fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. Az erre való emlékezés és gyertyagyújtás. A budapesti helyszínek mellet, az EMIH vidéki közösségei is szeretettel várják a helyi lakosságot a közös hanukai gyertyagyújtásra és ünneplésre. Idén először kerül sor gyertyagyújtásra Szentendrén. A közös ünneplésre december 2-án, vasárnap 15:30 perctől szeretettel várják az érdeklődőket igazi hanukai fánkkal és forró csokival. Az esemény jó hangulatáról élő zenei koncerttel Nikolaj Nikitin gondoskodik. A gyermekeknek számos izgalmas programmal készülnek a szervezők többek közt muffint is díszíthetnek az Alefkids jóvoltából. Az ünnepségen Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere is tiszteletét teszi, és ünnepel közösen a helyi lakosokkal és az odalátogatókkal.
Közös hanukai gyertyagyújtás időpontja: 2018. december 2., 15.30
Helyszín: Szentendrei HÉV végállomás