Ugrás a tartalomhoz

Fesztiválozzon Szentendrén 2020-ban is!

2020-ban is számos színes évközi program közül válogathatnak a Szentendrére látogató turisták és a belföldi vendégek, a város legjelentősebb fesztiváljait ugyanis idén is megrendezik. Az alábbi cikkben összegyűjtöttük  2020 fesztiváldátumait, valamint tájékoztatást adunk az elmaradó programokról is.

A Szentendrei Kulturális Központ Kft. feladatai közé tartozik Szentendre Város kulturális programjainak megszervezése, a város kulturális életének színesítése, felpezsdítése. Minden évben változatos programlehetőségek közül válogathatnak az érdeklődők, azonban a fesztiválok mindegyike szabadtéri program, megvalósításuk erősen függ az időjárástól, így a kockázatuk is jelentős. A kockázat nemcsak a látogatottság mértékét befolyásolja, de az adott rendezvény eredményességét is jelentősen befolyásolja, s ezzel közvetve hatást gyakorol az önkormányzati működési támogatás felhasználásának mértékére, összegére is. Éppen ezért alaposan megvizsgálták az elmúlt 4 év programjainak eredményességét. Mivel az utóbbi években jelentős veszteséggel zártak, idén nem rendezik meg a Szentendrei Jelmezbált, a Szentendrei Karnevált, a Szentendrei Sörfesztivált, valamint a Pestisűző Fesztivált.

A Szentendrei Kulturális Központ Kft. készített egy pénzügyi és szakmai összefoglalót, részletes magyarázatot ad arról, hogy a fent említett fesziválok miért maradnak el. Az összefoglalót ITT OLVASHATJÁK.

A 2020-as programdömping a Szentendrei Tavaszi Fesztivállal indul március 1-jén. A március 1. – április 7. között megrendezett programok a kultúra kedvelőinek kínálnak változatos szórakozási lehetőségeket. Idén is megrendezik a Majálist május 1-jén, és a gyermekeknek is kedveznek a Szentendrei Gyereknap programjaival. Új programként kerül a repertoárba a Szentendrei Electronik június 20-án. Július 3. és augusztus 16. között újra megnyitja kapuit a Szentendrei Teátrum, különleges színdarabokkal és koncertekkel. Idén is megrendezik az Ister Napokat július 18-án és 19-én. Szentendre 3 napra Éjjel-Nappal Nyitva tartja kapuit a látogatók előtt augusztus 28-30. között változatos kulturális programokkal. A borok kedvelői is örülhetnek, idén is megrendezik a Szentendrei Jazz- és Bornapokat szeptember 25-27. között. Az évet az Advent Szentendrén programjai zárják. 2020. november 28 és 2021 január 6. között az adventi vásár mellett számos karácsonyi program segít ráhangolódni az ünnepekre, együtt búcsúztathatjuk az évet szilveszterkor, és együtt köszönthetjük 2021-et az újévi koncerten.

Az egyes programokról a későbbiekben részletes tájékoztatást adunk a www.szentendreprogram.hu/fesztivalok oldalon, valamint a város hivatalos felületein is.

 

Kiemelt fotó: Deim Balázs

További cikkeink a témában